
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Bizonytalanul haladó személygépkocsit állítottak meg a sepsiszentgyörgyi közlekedési rendőrök néhány nappal ezelőtt a Szépmező irányába tartó országúton. Mint kiderült, az autót vezető férfi nemcsak ittas volt, de pénzt is ajánlott a rendőröknek a szabadulásért cserébe.
2024. augusztus 27., 18:462024. augusztus 27., 18:46
A 42 éves csernátoni férfit a Sepsiszentgyörgyről Szépmezőre tartó 13E jelzésű országúton állították meg a közlekedésrendészek hétfőn hajnalban, miután észrevették, hogy
A rendőrség tájékoztatása szerint az alkoholszondás vizsgálat 0,82 mg/l alkoholt mutatott ki a férfi leheletéből, akit ezután kórházba szállítottak biológiai mintavétel céljából.
A férfi a kórházba tartó úton ajánlott kenőpénzt a rendőröknek. A Kovászna megyei ügyészség ezt kiegészítendő közölte:
Az „üzlet” azonban nem köttetett meg, az ajánlatot elutasították, a férfi ellen pedig két bűncselekmény miatt is eljárás indult.
A Kovászna megyei rendőrök augusztus 19-25. között 10 alkoholos, 28 pszichoaktív szerek befolyásoltsága alatt vezető autósnak vonták be a jogosítványát.
Forgalmi változás lesz a sepsiszentgyörgyi Patak utcában, a Cigaretta utca és a Kós Károly utca közötti szakaszon hétfő reggeltől.
Súlyos baleset történt vasárnap a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesen, ahol egy személy traktor alá szorult.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.
Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
szóljon hozzá!