
A felmelegedés által vízhez juthat a csapadékhiányos talaj
Fotó: Barabás Ákos
A meteorológiai erőjelzések szerint a csikorgó hideg helyett a fagypontnál jóval magasabb hőmérsékleti értékek jellemzik majd február első napjait. A felmelegedés ugyan veszélyeket is rejt, de szerencsés esetben csak kedvező hatást eredményez a mezőgazdaságban az agrárszakemberek szerint.
2019. január 31., 09:012019. január 31., 09:01
Február 6. és 10. között erős felmelegedésre lehet számítani, a legmelegebb déli órákban 9–12, helyenként akár 14 Celsius-fok várható, és éjjel sem lesz 4–5 foknál kevesebb.
A február eleji melegfrontban önmagában még nem lát veszélyeket – mondta megkeresésünkre Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője –,
„Ha tart legalább három hétig, akkor kicsalhatja a gyümölcsfák rügyeit”, vagy ha eltűnik a vetésekről a hóréteg és beindul a hajtások vegetációja, majd a felmelegedést hómentes fagy követi, akkor az kárt tehet a vetésekben – magyarázta a szakember.
Hozzáfűzte viszont, korai még az esetleges veszélyekkel kapcsolatban feltételezésekbe bocsátkozni. Annál is inkább, mivel a felmelegedés akár teljesen pozitív hatással is járhat a mezőgazdaságra: ha fokozatosan melegszik fel az idő és a hóolvadás lassú lesz, a talaj kellőképpen átnedvesedhet. Erre szükség is lenne, hiszen hosszú csapadékszegény időszak volt a múlt év végén.
– emlékeztetett Török Jenő. Hozzáfűzte, hogy decemberben ugyan a sokéves havi átlaghoz képest kétszer több, januárban pedig átlagos mennyiségű csapadék esett, de ezek csak részben pótolták a korábbi hiányt, így kifejezetten hasznos is lehet a felmelegedés.
A hóolvadással keletkező vízmennyiség „isteni ajándék” lenne és „minden cseppje” be is tudna szivárogni a talajba, ugyanis az alsóbb rétegek nincsenek megfagyva – ismertette a kedvezőbb forgatókönyv eredményét Bölöni László, az igazgatóság udvarhelyszéki képviselője. Lévén, hogy Székelyudvarhely és Székelykeresztúr környéke a megye legmelegebb térségei közé tartozik, az idő enyhülése is itt hordozza a legnagyobb kockázatot. Egyelőre azonban a megyének a dél-nyugati részében, egészen Etédig, Székelykeresztúrig még hótakaró borítja a vetéseket, így azok nincsenek veszélyben, jelenleg vegetálnak még az őszi vetések – fűzte hozzá a szakember.
A gyümölcsfák esetében is hasonló a helyzet, a korai virágzásúak, a csonthéjasok is teljes nyugalomban vannak még, és ezekben sem keletkezhet kár, ha a jövő hétre prognosztizált 13, 14 Celsius-fokos hőmérsékletek csak a déli órákat jellemzik majd.
– fogalmazott, de ő is hozzáfűzte, hogy ezzel kapcsolatban biztosat csak később tudnak mondani.
A felmelegedés kedvező oldalával kapcsolatban viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő hét már alkalmas lesz arra, hogy a gazdák megkezdjék a fametszéseket, és ezt most kellemes időben tehetik meg. Tévhit, hogy ennek a teendőnek csak márciusban, áprilisban szabad nekifogni, sőt, az az időszak kevésbé alkalmas a metszésre, mert addigra beindul a nedvkeringés a fákban – hangsúlyozta Bölöni László.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!