
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Folyamatosan lehet igényelni a nagycsaládosoknak szánt kedvezményes kártyákat Sepsiszentgyörgy önkormányzatánál. A nagycsaládos program keretében a legkevesebb három gyereket nevelők részesülnek kedvezményekben.
2019. május 12., 15:592019. május 12., 15:59
A februári indulás óta eddig 113 családnak összesen 491 kártyát állítottak ki. A program támogatásáról tavaly decemberben szavazott a helyi tanács, a tanácshatározatot januárban néhány módosítással egészítették ki, növelve a támogatásra jogosult családok számát.
ennek értelmében, az aktuális hónap 10-éig letett iratcsomót még abban a hónapban, míg a 10-e után leadottakat pedig a rá következő hónapban bírálják el. A program kedvezményezettei azok a sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkező családok, akik legkevesebb három gyermeket nevelnek, a gyermekek közül pedig legalább egy kiskorú.
A szülők egyikének állandó munkahellyel kell rendelkeznie, a diákoknak pedig az előző tanévben nem lehet évi húsznál több igazolatlan hiányzásuk.
Továbbá ingyen parkolhatnak, illetve a sugásfürdői, sepsiszentgyörgyi szabadidős létesítményekbe, kulturális intézményekbe és azok rendezvényeire pedig kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, bérletet. A programmal azt a célt fogalmazták meg, hogy Sepsiszentgyörgy élhető város legyen a sokgyerekes fiatal családoknak.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!