
Fotó: Kocsis B. János
A sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályának bővítéséről és korszerűsítéséről szóló nyolcmillió lejes finanszírozási szerződést írt alá szerdán Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Tamás Sándor, a kórházat fenntartó Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
2019. március 06., 17:422019. március 06., 17:42
Az Európai Uniós támogatásból új szárnyat építenek a jelenlegi sürgősség mellé,
A felújítás után két új részleggel egészül ki a jelenlegi sürgősségi osztály: külön választják a gyereksürgősséget, továbbá röntgen- és komputertomográf vizsgálatokra is lehetőség nyílik.
András Nagy Róbert kórházigazgató elmondta, tavaly 38 ezer beteget láttak el, az idei év első két hónapjában 6500-at. Készülnek az átalakításra, már alkalmaztak egy radiológus szakorvost a sürgősségre, és ebben az évben két gyerekgyógyászt is felvesznek. Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke rámutatott, fontosnak tartják az egészségügyi infrastruktúra felújítását, 2010-ben vették át a kórházat az egészségügyi minisztériumtól, azóta európai alapokból, kormánypénzből és saját erőforrásokból 30 millió lejre végeztek beruházásokat, és további 30 millió lejre vásároltak felszereléseket.
Fotó: Kocsis B. János
„Most 8 millió lejes finanszírozási szerződést írtunk alá, de itt nem állunk meg. Az idei állami költségvetésben 12 millió lej szerepel az új tüdőkórház építésére, stroke és mágneses rezonanciás vizsgálati központot is tervezünk. Saját költségvetésből helikopter-leszálló pályát építünk” – sorolta a közgyűlés elnöke. Simion Crețu arról is beszélt, hogy
Rámutatott: Kovászna megye önkormányzata jól teljesít az EU-s pénzek lehívása terén, jelenleg kilenc aláírt szerződésük van, összesen 42 millió euró értékben.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
szóljon hozzá!