
Gyimesfelsőlokon rég várt fejlesztés készülhet el a következő évben
Fotó: Pinti Attila
Miután évekig hiába próbálkoztak támogatást szerezni, Gyimesfelsőlokon az Anghel Saligny infrastruktúra-fejlesztési országos program biztosította finanszírozás lehetővé teszi a községi szennyvízhálózat és tisztítóállomás elkészítését. Egyúttal a meglévő ivóvíz-hálózatot is bővíteni kell, mert még nem jut el mindenhová.
2022. július 31., 15:332022. július 31., 15:33
Gyimesfelsőlokon évek óta igyekeznek támogatásért pályázni a hiányzó szennyvízhálózat kiépítése érdekében. Pap Imre polgármester szerint
Ennek folytatását és befejezését teszi lehetővé az a több mint 21 millió lej értékű támogatás, amelyet a község számára az Anghel Saligny infrastruktúra-fejlesztési országos program keretéből hagytak jóvá. Ezzel együtt az ivóvíz-hálózatot is bővítik, mivel az még nem jutott el a község minden részébe. Az elöljáró elmondta, hogy
A tervezett fejlesztések befejezéséhez pedig elég lesz a benyújtott pályázat alapján most jóváhagyott összeg.
A megfelelő kapacitású szennyvíztisztító a falu végén, a tájház közelében kap helyet,
– tudtuk meg.
Az ivóvízhálózat bővítésének része lesz egy 400 köbmétere víztartály telepítése is, az ehhez szükséges betonalap most készül.
Pap Imre szerint attól függően, hogy a hideg évszak mennyire nehezíti majd a munkálatokat, a beruházást jövő év végére, de legkésőbb 2024 tavaszára szeretnék befejezni.
Idén majdnem három hónapig tart az egységes mezőgazdasági támogatások kérelmezési időszaka. Hétfőtől 79 féle juttatásra nyújthatnak be támogatásigénylést a gazdák az APIA-hoz.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Felemelő volt, amikor 120 gyermek és fiatal egy hangon énekelte az „Egy szabad országért” című dalt. Ez volt a március 15-i gyergyószentmiklósi ünnepség legmeghatóbb pillanata. Az eseménynek két ország miniszterelnök-helyettesei is részesei voltak.
Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, képes anyagunkban abból adunk ízelítőt, hogy Marosvásárhelytől Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől Sepsiszentgyörgyig hogyan ünnepeltek a székelyek.
A kis közösségükben elismert, a magyarságért sokat tevékenykedő hétköznapi hősöket tüntettek ki vasárnap délután Könyv és Gyertya díjjal Marosvásárhelyen. Az alkalmat a legendás Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje tette emlékezetessé.
Koszorúzással, beszédekkel, néptánccal és imával emlékeztek meg vasárnap késő délután Nyergestetőn az 1848–1849-es szabadságharc hőseiről. A történelmi helyszínen tartott ünnepségen több százan rótták le tiszteletüket a székely honvédek előtt.
„A magyarok Istene mindenütt ott van, ahol a világon magyarok élnek” – fogalmazott a Sepsiszentgyörgy központjában tartott március 15-i ünnepségen Répássy Róbert igazságügyi államtitkár.
Száraz növényzet gyúlt ki a Marosvásárhely közeli Jedd területén március 15-én délután. A tűzoltók nehezen megközelíthető területen küzdenek a lángokkal, amelyek már átterjedtek az erdős terület aljnövényzetére és egy hétvégi ház kerítésére is.
Katonai eledeleket idéző gulyással, történelmi visszatekintéssel és muzsikával emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire a gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóház udvarán. Ez volt a huszadik márciusi katonaeledel-kóstoló.
Sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza – jelentette ki a miniszterelnök a budapesti Kossuth Lajos téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján mondott ünnepi beszédében.
szóljon hozzá!