
Az Erdélyi Református Egyházkerület székelyudvarhelyi beruházásai a település iskolavárosi státusát erősítenék
Fotó: Erdély Bálint Előd
Elsősorban oktatásfejlesztési, de karitatív célú beruházásokat is folytat jelenleg Székelyudvarhelyen az Erdélyi Református Egyházkerület. Az ingatlanvásárlást, építkezéseket is magában foglaló munkálatokkal kapcsolatban tartott csütörtöki sajtótájékoztatót Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
2021. szeptember 09., 19:012021. szeptember 09., 19:01
2021. szeptember 09., 20:412021. szeptember 09., 20:41
„Székelyudvarhely iskolaváros, a református egyház mindig is támogatta az oktatást, ma sem tehet másként” – kezdte a munkálatokról szóló beszámolóját Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Elmondta,
hiszen terveik az iskolák megőrzését, újak alapítását célozzák.
Rövidesen átadják a Márton Áron tér 6. szám alatti saroképületet, amelyet eredetileg tanári és bérlakásoknak építettek; államosítás előtt a kollégium tulajdona volt, majd sikerült azt visszaszerezni, megmenteni, és korszerűen felújítani. Így
– mondta a püspök. Korábban az önkormányzat öregotthont szeretett volna ott létesíteni, volt szó róla, hogy erre a célra átvennék az épületet, de ez a terv végül elmaradt. Átadása után az egyházmegyei hivatal lesz ott, néhány kiadandó irodahelyiség, valamint a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanárai is beköltözhetnek. Emellett részben öregotthonként is működik majd, hiszen helyet kap benne időseket gondozó helyiség is, ahol a diakóniával kötött szerződés alapján fogadják a jelentkezőket.
Mintegy két évvel ezelőtt a Romániai Magyar Nemlátók Egyesülete támogatási kérelemmel kereste meg a református egyházat, hogy iskolai tevékenységekre és felnőttképzésre alkalmas helyiséggel segítse őket. Kató Béla elmondta, hogy
ezek egyikében létesülhet egy központ, amelyben a továbbképzés történhet, illetve a másikban osztálytermeket tudnak kialakítani. A tervek megvannak erre, a kivitelezés van hátra – tette hozzá a püspök.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nagy léptékű munkálatok zajlanak a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épülete mögötti területen:
A Kossuth Lajos utca 29. szám alatti, műemlékvédelmi övezetben lévő ingatlant az építkezések idejére elbontották, de visszaépítik.
Mivel a vonatkozó törvények értelmében oda tűzoltóautónak be kell jutnia, a bejáratát kissé át kell alakítani, de erre megvannak az engedélyek – mondta Kató Béla.
{K1}
Hozzátette, a 90-es évek elején alapított, és azóta is a II. Rákóczi Ferenc utca 17. szám alatti tömbház egyik lépcsőházában működő református diákotthon felújításra, átépítésre szorulna, ez azonban körülményes. Úgy döntöttek, hogy „ki kell váltani az épületet, helyette másikat vásárolni vagy építeni”. Végül a vásárlás mellett döntöttek, és
– tudatta a püspök.
A jelenleg zajló építkezések befejeztével az új ingatlanok között egy óvodaépület is helyet kap. A fölmerült kérdésre, miszerint ez nem nehezíti-e meg a városközpont amúgy is zsúfolt autós forgalmát, a püspök elmondta: akik ide fognak járni, eddig is ide jártak, hiszen a Bethlen Gábor utca 14. szám alatt működő, szintén a kollégiumhoz tartozó Napsugár óvoda költözik át.
Juhász Ábel, a Református Diákotthon vezetője elmondta, ami az általa vezetett intézmény diákjait illeti, ők is átköltöznek majd az új épületkomplexumba, de ők „eddig is gyalog jártak, ezután is így fognak ide jönni, a csúcsforgalomhoz tehát ők nem tesznek hozzá semmit”.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kató Béla arról is beszámolt, hogy
tehát inkább tehermentesítik majd a Kossuth Lajos utca és a városközpont fogalmát, semmint terhelnék azt: „nem új intézményt építünk fel, csupán átrendeződés történik” – fogalmazott a püspök.
Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója szerint is könnyíti majd az új épületegyüttes a forgalmat, hiszen „az elemi, azzal, hogy felköltözik, a főteret lényegében tehermentesíti, mert a parkoló elég széles, elég nagy felület lesz, a forgalom tehát más irányba megy, oszlik”.
A Benedek Elek Pedagógiai Líceum mögött lévő salakos sportpályát is belefoglalták az építkezési tervekbe, így
Várday Zsolt tervező ismertette, a sportkomplexum elhelyezését és tájolását úgy határozták meg, hogy egyrészt megfeleljen az épületek közötti kötelező távolságot szabályozó előírásoknak, másrészt pedig ne árnyékolja a szomszédos iskola termeit.
Tudomása szerint született valamiféle protokoll a két intézmény között ennek a közös használatáról. „Hátha a két iskola egyesül megint, és akkor megoldják, miért ne lehetnénk normálisak egyszer” – fűzte hozzá Kató Béla püspök.
Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője tisztázta:
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
szóljon hozzá!