
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen 3474 fedett parkolóhely van, amelyeket a lakástulajdonosi társulások ügykezelnek. Ezeket minden év végén újra kell osztani, újabb szerződést kötve a használókkal. Bérlőt is cserélhetnek, de ez ritkaság.
2021. december 12., 14:452021. december 12., 14:45
Idén januártól a helyi tanács 9-es számú határozata értelmében a tulajdonosi társulások öt évig felügyelhetik a hozzájuk tartozó tömbházak mellé épített fedett parkolókat. Tulajdonképpen eddig is az ő felügyeletük alatt voltak a fedett parkolóhelyek, csak eddig a bér 10 százalékát megtartották, míg idéntől ingyen kell szerződést kötniük, újítaniuk a lakókkal, és beszedjék a bérlőktől a díjakat. Az összegeket át kell utalni a városnak. Mivel közeledik az év vége, a városháza szakigazgatósága közleményben emlékezteti a tulajdonosi társulások képviselőit, hogy meg kell újítsák a fedett parkolóhelyek használatáról kötött szerződéseket a lakókkal.
Mint a városháza sajtószóvivője, Rigmányi Eszter a Székelyhonnak elmondta, a városban 3474 fedett parkolóhely van, de sokkal többre lenne szükség.
„A közterületért felelős szakigazgatóság szerint a meglevő fedett parkolóhelyeket minden évben újra lehet osztani. Ez azt is jelenti, hogy ha valaki az elmúlt évben nem rendeltetésszerűen használta azt, nem saját autóját parkolta a fedél alatt, akkor attól akár el lehet venni. De ezeket a döntéseket a tulajdonosi társulások elnökei kell meghozzák. Aki igényel ilyen parkolóhelyet, a társuláshoz kell benyújtsa kérését. Az érvényes tanácsi határozott értelmében a helyek elosztásakor nincsenek hátrányban azok, akik később költöztek az adott tömbházba, mindenki egyenlő eséllyel kérheti a fedett parkolóhelyet” – vázolta az illetékes.
a jövő évi díjakról a helyi képviselő-testület fog dönteni, előreláthatóan a decemberi soros ülésen.
Fotó: Haáz Vince
Az sajtószóvivőtől azt is megtudtuk, hogy jövőben több emeletes parkolóház építését tervezi a városháza a lakónegyedekben. Ezek könnyű szerkezetű létesítmények lesznek, amelyekben a lakók kedvezményes díj ellenében állomásozhatják személygépkocsijukat. Jelenleg a Jövő, a Harmónia, a Hátszeg utcákba és a Tudor lakótelepi csendőrségi épület szomszédságába terveztek ilyen parkolóházakat. Ezek megépítéséhez nincs szükség arra, hogy meglevő fedett parkolóhelyeket, garázsokat bontsanak le.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
szóljon hozzá!