
Korábban is találtak már elhullott egyedeket. Archív
Fotó: Pixabay
Afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót lőttek nemrég a vadászok Gagy határában – a kór jelenlétét laborvizsgálatok igazolták. Az óvintézkedések értelmében tilossá vált a legeltetés a környéken, valamint a vadakat is ritkítani kell.
2021. február 05., 11:062021. február 05., 11:06
Gagy határában ejtették el az utólag laborvizsgálatok által bizonyítottan afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót, amelynek a tetemét az ilyenkor szükséges óvintézkedéseket betartva ásták el – tudtuk meg Simó Dezsőtől, Szentámbrahám polgármesterétől (Gagy falu Szentábrahám községhez tartozik).
Fazakas Attila, a Hubertus Vadász- és Sporthorgász Társulat vezetője rámutatott, várható volt a kór felbukkanása, hiszen mindenhol voltak már hasonló esetek a környékbeli vadászterületeken. Legutóbb például egy Etéd községhez tartozó részen találtak fertőzött egyedet. Mindemellett azt is elmondta, hogy korábban már találtak elhullott vaddisznókat az érintett területen. A tetemek azonban nagyon lebomlott állapotban voltak, illetve a ragadozók is jócskán lakmároztak belőlük, így nem tudtak mintát venni a szükséges vizsgálatokhoz.
A hatóságok meghozták már az ilyenkor szükséges óvintézkedéseket, vagyis a helyszíntől számított 13 kilométeres sugarú körben tilossá vált a legeltetés, valamint kerülni kell az erdős részeken a kirándulást. Azt is elrendelték, hogy a társulat lője ki a környék vaddisznóállományát, ami nagyjából hatvan sertést jelent. Persze ezt egyelőre csak lesből, illetve cserkeléses módszerrel lehet megtenni – a hajtóvadászat tilos –, ami nem túl hatékony módszer – magyarázta Fazakas. Emellett a rókákat és a sakálokat is tizedelni kell, ami az igazgató szerint szintén csak félmegoldás, hiszen a madarak, a hiúzok, a medvék és a farkasok is terjeszthetik a betegséget.
– hangsúlyozta a társulat vezetője. Kijelentette, mindent meg kell tenni azért, hogy ne terjedjen át a kór a házi sertésekre, hiszen az nagy kárt okozhat. Ilyen esetben ugyanis el kell pusztítani a gazda teljes állományát.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!