
Lehangoló állapotok. A város szeretné sajátjaként fenntartani az aluljárót
Fotó: Veres Nándor
Miután azonosították a vasúttársaság leltárában a bezárt, lepusztult csíkszeredai vasúti aluljárót, a városi önkormányzat a szállításügyi minisztériumtól kérheti ennek ügykezelésbe adását, hogy feljavítsák és ismét használatba adják.
2021. február 12., 22:072021. február 12., 22:07
Mint Korodi Attila csíkszeredai polgármester kérdésünkre elmondta, kormányzati oldalról úgy a megyeszékhelyek szövetsége, mint az RMDSZ részéről is kérték, hogy
Ezek között szerepel a bezárt gyalogos vasúti aluljáró is – tudtuk meg.
„Ahogy a költségvetés előkészítése lejár Bukarestben, keressük a Szállításügyi Minisztériumot, hogy célirányosan ebben a kérdésben egyeztessünk velük” – tette hozzá a városvezető. A város egyúttal a vasútállomáshoz közeli Erzsébet-park átadását is szeretné. A Román Vasúttársaság (CFR), amelynek védőövezetében az aluljáró található, évekig próbálta eltolni magától a kérdés rendezését, és a Szállításügyi Minisztériumhoz küldött kérdéseinkre korábban kétszer is azt válaszolták, hogy
A papíron nem létező aluljáró gazdája végül megkerült, természetesen a vasúttársaság személyében, amely a Nép Ügyvédje beavatkozására mégiscsak azonosította a létesítmény leltári számát. Erről a város tavaly hivatalos értesítést kapott.
Korodi Attila szerint amennyiben sikerrel járnak, és a város átveheti az aluljárót, kitisztítják, javításokat végeznek, kivilágítják és átadják a gyalogos forgalom részére. Kulcskérdés a felügyelet biztosítása a további rongálás, szemetelés megelőzése érdekében – a polgármester is úgy látja, ott
Mint mondta, ez összekapcsolódik a helyi rendőrség létrehozásának ügyével, mivel ezt a feladatot a rendvédelmi testületre bíznák. A város mobilitási pályázatából, noha szerették volna, végül kimaradt egy gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró építése ezen a területen – az elöljáró szerint azért, mert a vasúttársaság infrastruktúráért felelős ágazatának nehézkes belső procedúrái vannak például terület haszonbérbe adására. Korodi úgy látja,
Az elhanyagolt gyalogos aluljáró, amelynek felügyeletét nem, csak időközönkénti takarítását tudta biztosítani a vasúttársaság,
Emiatt a CFR úgy látta a legegyszerűbbnek a kérdés átmeneti rendezését, hogy két éve fémhálót rögzítettek a bejáratokhoz, megakadályozva a bejutást, és lezárva az aluljárót. A gyalogosok több mint húsz éve elkerülik az aluljárót, a vasútvonalakon járnak át, noha ez tilos.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
1 hozzászólás