
Felújított kultúrotthon várja a csittszentivániakat
Fotó: Haáz Vince
Három falu kultúrotthonát újították fel és adták át Mezőpanit községben: Csittsznetivánban, Mezőbergenyében és Harcón kívül-belül megújult, korszerűen berendezett épület várja, hogy családi vagy iskolai rendezvényeket, civil szervezetek különböző eseményeket szervezzenek ott.
2022. június 11., 17:032022. június 11., 17:03
Nemcsak tégla és kő, fal és tető, amit láthatunk a három faluban, hanem három, kívül-belül megújult kultúrotthon, amely a közösség összekovácsolódását szolgálja, ahol bálok mellett bármilyen kisebb-nagyobb családi eseményt, akár születésnapot, keresztelőt, esküvőt, iskolai évzárót, vagy egyházi találkozót, civil szervezetek tanácskozását, gyerekfoglalkozást, néptánctalálkozót, előadást lehet szervezni – sorolta a Székelyhonnak Bodó Előd Barna, Mezőpanit polgármestere, aki érdeklődésünkre elmondta, új hangosító- és világító berendezéssel, modern bútorzattal, korszerű mosdókkal látták el a három falu kultúrotthonát. A projektet egy európai uniós, 500 ezer eurós pályázatból sikerült megvalósítani, amihez az önrésszel is hozzájárultak.
– mondta az elöljáró, hozzátéve, a község öt települése közül e háromnak újították fel a kultúrotthonát. Székelykövesden egy egyházi ingatlanban szociokulturális központot működtetnek, illetve következik a községközpontban egy kulturális központ felépítése könyvtárral, előadóteremmel, közösségi terekkel. „Miután a négy faluban elkészültünk, hozzálátunk a mezőpanitinak is” – hangsúlyozta Bodó Előd Barna.
A további projektekről a polgármester elmondta,
Csittszentivánban őszig befejezik az iskola energetikai felújítását, folyamatban van a községi közvilágítás korszerűsítése, Mezőpanitban pedig egy négycsoportos bölcsőde épül. További tíz pályázat vár elbírálásra.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!