
Fotó: Nicușor Dan/Facebook
Leadta szavazatát az államelnök-jelöltek többsége az újra kiírt elnökválasztás első fordulójában. A szavazás utáni nyilatkozataikat gyűjtöttük össze az Agerpres beszámolói alapján.
2025. május 04., 12:482025. május 04., 12:48
2025. május 04., 12:512025. május 04., 12:51
Nicușor Dan: A becsületes és keményen dolgozó emberekért is szavaztam
Nicușor Dan független jelölt vasárnap reggel kijelentette, hogy a becsületes és keményen dolgozó emberekért is szavazott.
Az egyik fővárosi iskolánál nyilatkozó bukaresti főpolgármester az urnáktól távozóban a sajtónak elmondta, hogy a remény és egy új kezdet gondolatával szavazott. Szerinte Romániában és a diaszpórában is vannak rátermett emberek, akik képesek olyanná tenni az országot, amilyet megérdemelnek.
– jelentette ki.
Az elnökjelölt köszönetet mondott a diaszpórában élő romániaiaknak, akik eddig nagy számban járultak urnákhoz, és szavazásra biztatta azokat, akik ezt még nem tették meg.
Fotó: Agerpres/EPA
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje Călin Georgescu volt független jelölttel együtt szavazott vasárnap reggel egy mogoșoaiai szavazókörzetben.
A politikus az urnáktól távozóban az újágíróknak kijelentette, hogy
„A román néppel és a román népért vagyunk itt, egyetlen vágyunk van: igazságot tenni Romániának” – nyilatkozta Simion.
„Azért vagyok itt, hogy elismerjem a demokrácia erejét, a szavazat erejét, amelyik megijeszti, megrémíti a rendszert. A román nép érdekeiért vagyok itt, a román nép méltóságáért, nagyságáért, nemességéért, mert a román nemzet sorsa és jogai örökkévalóak”– fogalmazott a májusi elnökválasztásról kizárt volt független jelölt.
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
A kormánypártok elnökjelöltje, Crin Antonescu vasárnap kijelentette, hogy az egységes, erős és méltóságteljes Romániára szavazott.
A politikus az egyik bukaresti iskolánál nyilatkozott a sajtónak. Örvendetesnek nevezte, hogy az eddigi adatok szerint magas a részvétel az első fordulóban, ami fontos a választások legitimitása szempontjából.
– mondta az elnökjelölt.
Kifejtette, hogy a kampányok közül az elnökválasztási kampány a legnehezebb. „Ez mindenekelőtt egy hosszú kampány volt. Nem csak a 30 naptári napra gondolok, hanem a kampány előzményeire és a pszichológiai töltetére” – magyarázta.
– jelentette ki.
Crin Antonescu a felesége, Adina Vălean és a lánya kíséretében szavazott.
Fotó: Angelo Brezoianu/Agerpres
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökjelöltje, Elena Lasconi vasárnap kijelentette: arra szavazott, hogy „egyetlen olyan nőt se bélyegezzenek hisztérikusnak, aki meg meri védeni magát vagy határozottan kimondja a véleményét”.
Az egyik bukaresti szakközépiskolánál nyilatkozó politikus a sajtónak elmondta, azzal a gondolattal szavazott, hogy a romániaiaknak végre lehetőségük lesz a rendszer újraindítására, a tolvajok és a korruptak börtönbe kerüljenek, és megfizessenek a tetteikért.
Hozzátette: abban a hitben szavazott, hogy
„Adjunk egy pofont a rendszernek, azoknak, akik a választások előtt mindig megmondják, hogy kire kell szavazni” – jelentette ki Lasconi.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!