
Fotó: Gergely Imre
A rendszerváltás óta Gyergyószentmiklóson egyetlen tömbház sem épült. Az igényők száma így természetesen igencsak magas, sokan a két épülő ANL tömbház átadásában reménykednek. Az építkezés halad, de az már biztos, hogy a 2009. december 31-i határidőre nem lesz befejezve. De nemcsak a lakrészek nem lesznek kulcsra készek, a jogosultak névsora sem állt még össze.
2009. november 10., 20:072009. november 10., 20:07
Fotó: Gergely Imre
A fiataloknak szánt lakások építése igen nehézkesen indult. Sok probléma volt a terület átadásával, a az építkezés helyén korábban mintegy 70, engedély nélkül épült garázs állt. Tulajdonosaik mindent elkövettek, hogy építményeik megmaradjanak, emiatt többször is tolódott a munkálatok elkezdése. Végül sok vita és mégtöbb gyűlés után lebontották a garázsokat, így az építő nekiláthatott a két tömbház felépítésének. Mindez tavaly tavasszal történt.
Fotó: Gergely Imre
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 12 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben, mindössze 64 kilométerre Sepsiszentgyörgytől.
Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.
Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.
Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.
Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.
Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.
A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.
A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.
Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.