
Színes, érdekes programokra számíthatnak a résztvevők. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince
Tizenhetedik alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Maros megyei civil szervezetek egyik legjelentősebb évi nyilvános eseményét, az Együtt a közösségért elnevezésű rendezvénysorozatot május 8–11. között.
2019. április 25., 15:262019. április 25., 15:26
A rendezvény célja az egyesületek, szervezetek tevékenységeinek ismertetése a civil lakossággal, támogatások szerzése, önkéntesek toborzása. Ahogy Koreck Mária szervező, a Divers Egyesület elnöke fogalmazott,
bemutatva a közösségnek a szolgáltatási ajánlataikat vagy más típusú tevékenységeiket, alkalmat biztosítva az önkéntesek bevonására, illetve a személyi jövedelemadó 2 százalékának, valamint 3,5 százalékának a megszerzésére.

Újdonság ebben az évben, hogy jövedelemadónk akár 3,5 százalékát is felajánlhatjuk valamely civil szervezetnek, amennyiben az szociális tevékenységet fejt ki és eleget tesz az adó- és pénzügyi hivatal erre vonatkozó előírásainak. Idén március 15-ig kell iktatnunk jövedelemadó-bevallásunkat.
„Olyan lehetőség ez, ahol egymáshoz közelebb kerül az otthoni idősgondozó és az, akinek ezen a téren van szüksége segítségre, a mozgáskorlátozott személy azzal, akinek lehetőségében áll valamilyen támogatást nyújtani. Az ifjúsági egyesületek ismertethetik a fiatalokkal a programjaikat” – fogalmazott a szervező.
többek közt előadást tart a HIFA Románia BB Dance sérült személyekből álló tánccsoportja, kerekasztal-beszélgetést szerveznek arról, hogy milyen egy élhető város és mit tehetnek a civilek azért, hogy a lakótelepek is élhetőek legyenek. Lesz utcazene fesztivál, flashmob és rekordkísérlet is az együtt-zenélésre, de felvonulás és futóverseny is.
A civil szervezetek interaktív standoknál mutatják be, hogy mivel is segítik év közben a helyi közösségeket. A szervezők azokat a szervezeteket, amelyek részt szeretnének venni a Civil szervezetek vásárán, kérik hogy jelezzék részvételi szándékukat az office@divers.org.ro e-mail címen, május 3-ig. Itt igényelhetnek további információkat, valamint a beiratkozási nyomtatványt. Ugyanakkor a zenészeket és együtteseket is kérik, hogy részvételi szándékukat e-mailben jelezzék, feltüntetve a nevüket, az általuk képviselt zenei műfajt, valamint online elérhető hangfelvételeik linkjeit.
Az esemény kezdeményezői: Divers Egyesület, Transilvana Alpha Alapítvány, Maros Közösségi Alapítvány és a Mâini Unite Egyesület. Az esemény partnere Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala a közterület és energiaforrás biztosításával. Bővebb információkat a 0722-318605 telefonszámon lehet kérni.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!