
Fotó: Pál Árpád
Egy oroszhegyi családi házhoz riasztották kedd délután a székelyudvarhelyi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltókat. Az építmény közfala melletti, túlhevült kémény miatt kezdtek el izzani a gipszkarton alatt a fagerendák.
2017. május 10., 19:302017. május 10., 19:30
Előbb a füstre lettek figyelmesek, ám amikor a padláson már látni sem lehetett, a szomszédokat és a tűzoltókat is riasztották az oroszhegyi családi háznál. Ambrus Zoltán, a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület elnöke úgy nyilatkozott, hogy az építmény közfala melletti, túlhevült kémény miatt kezdtek el izzani a gipszkarton alatt a fagerendák.
Amikor a helyszínen jártunk, a falubeliek már tudták, mi történt, egyből irányítottak Csinadi Sándor házához. Az utcában még látszott az oltás után maradt víz, a károsult család tagjai épp takarítottak. Csinadi Sándor elmesélte, hogy egyik szomszédjuk temetésén volt, amikor otthon maradt fia riasztotta. Úgy véli,
A Hargita megyei tűzoltóság szóvivője, Alina Ciobotariu érdeklődésünkre elmondta, hogy a délután fél hatkor érkezett riasztásra két csapat sietett a helyszínre: kilenc székelyudvarhelyi hivatásos és tizennyolc oroszhegyi önkéntes tűzoltó, összesen három bevetési autóval. A házban tíz négyzetméternyi fal és mennyezet égett el, további hat négyzetméter mennyezet és öt négyzetméternyi cserepes tető pedig megrongálódott.
Fotó: Pál Árpád
Ambrus Zoltán még elmondta, adományozni is lehet a károsultaknak. Felidézte, hogy régebben ez volt szokás a székely portáknál, a közösség összefogott, és támogatta a szerencsétlenül járt családot. Aki adományozni szeretne, megteheti bármelyik önkéntes tűzoltónál, vagy személyesen a károsultnál.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
szóljon hozzá!