Hirdetés
Hirdetés

Ideiglenes beruházási listát fogadtak el a sepsiszentgyörgyi kórház fejlesztésére

•  Fotó: Kovászna Megye Tanácsa sajtóirodája

Fotó: Kovászna Megye Tanácsa sajtóirodája

Elsősorban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházat érintő beruházások szerepelnek azon az ideiglenes beruházási listán, amelyet országos költségvetés hiányában Kovászna Megye Tanácsa februári soros ülésén fogadott el, szerdán.

Bíró Blanka

2019. február 21., 16:252019. február 21., 16:25

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, kénytelenek ideiglenes listát elfogadni, hogy megvalósíthatósági tanulmányokat, terveket készíttethessenek, hiszen február végén még mindig nincs hivatalosan országos költségvetés.

Hirdetés

„A parlament egy hete megszavazta az ország költségvetését, de az még nem jelent a Hivatalos Közlönyben. Amire az országos költségvetés alapján az önkormányzatok elfogadhatják a saját büdzséjüket három hónap is eltelik az évből, holott az lenne normális, hogy már január harmadikán legyen költségvetésünk, és tudjunk dolgozni” – fejtette ki Tamás Sándor.

Az ülésen a tüdőkórház új épületének megvalósíthatósági tanulmányára különítettek el 55 ezer lejt.

•  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

Fotó: Vargyasi Levente

A kórház építésére az országos költségvetésben sikerült kilobbizni 12 millió lejt, de hogy azt felhasználhassák, szükség lesz az előtanulmányra. A kórház korszerűsítésére több tétel is felkerült az ideiglenes listára, többek között a csatornarendszerének a rehabilitációja. Emellett a tisztítórendszer üzembe helyezése, ami 500 lejbe kerül, az alacsony feszültségű villamoshálózat kapcsolórendszerének korszerűsítésére 350 ezer lejt szánnak, a szemészeti osztályon a felvonó javítására 45 ezer lejt, a C épületrész földszintjének és első emeletének újra- beosztását szakvéleményezni kell, erre 131 ezer lejt költenek. Tamás Sándor kifejtette, a költségvetés elfogadásának procedúrája elhúzódott, abban bízik, tartalmilag rendben lesz, de csak akkor véleményezi, amikor megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

•  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Fotó: Kocsis B. János

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Előzetesben marad a drogkereskedelemmel és a kiskorú elleni nemi erőszakkal gyanúsított népdalénekes

A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.

Előzetesben marad a drogkereskedelemmel és a kiskorú elleni nemi erőszakkal gyanúsított népdalénekes
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Lemondott az ukrán állampolgárságáról, minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal Eugen Tomac-nak

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.

Lemondott az ukrán állampolgárságáról, minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal Eugen Tomac-nak
2026. június 10., szerda

Mobilalkamazás segítségével kérhetnek segítséget a látás- és hallássérültek

A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.

Mobilalkamazás segítségével kérhetnek segítséget a látás- és hallássérültek
2026. június 10., szerda

Kezdődhet a bentlakásomlás-per elsőfokú tárgyalása

Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.

Kezdődhet a bentlakásomlás-per elsőfokú tárgyalása
Hirdetés
2026. június 10., szerda

„Az emberek kormányt akarnak” – a pártoknak üzent Nicușor Dan

Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.

„Az emberek kormányt akarnak” – a pártoknak üzent Nicușor Dan
2026. június 10., szerda

Ne legyen szigorúan védett a barnamedve – Brüsszelhez fordul Tánczos Barna

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.

Ne legyen szigorúan védett a barnamedve – Brüsszelhez fordul Tánczos Barna
2026. június 10., szerda

Egy baleset, 17 segítségnyújtás, 16 riasztás két nap alatt

A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.

Egy baleset, 17 segítségnyújtás, 16 riasztás két nap alatt
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Kétórás figyelmeztető tiltakozásba kezdenek a törvényszéki orvosok

Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.

Kétórás figyelmeztető tiltakozásba kezdenek a törvényszéki orvosok
2026. június 10., szerda

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta
2026. június 10., szerda

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát

A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát
Hirdetés