Hirdetés
Hirdetés

Hiányolták a helybéliek a közösségi megmozdulásokat, így újra lesz Gazdanap Gyergyóalfaluban

A gazdanapon mindig megtelik terméssel a szekér. Archív

A gazdanapon mindig megtelik terméssel a szekér. Archív

A gyergyóalfalvi gazdák mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy megtarthassák saját, hagyományos őszi ünnepüket. Így idén egy év szünet után ismét sor kerül erre, ha a korábbiakhoz képest visszafogottabb módon is.

Gergely Imre

2021. szeptember 30., 15:572021. szeptember 30., 15:57

A gyergyói térségben az alfalvi gazdanapok rendelkezik a legrégebbi múlttal az ilyen jellegű rendezvények közül, erre most immár 23. alkalommal kerül erre sor.

Hirdetés

A fő eseménysor szombaton zajlik, de már pénteken elindul a felvezetése:

szekerek járják végig Gyergyóalfalut és Borzontot, hogy terményeket gyűjtsenek a helyi portákon, amit majd a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában levő gyerekek étkeztetésére használnak majd fel.

A Réteskertben szombat délelőtt 10-kor indul el a az esemény (amelynek a programja megtalálható a község Facebook-oldalán), amelyet ezúttal a helybélieknek szerveznek, és nem a szélesebb közönségnek. Amint Gáll Szabolcs polgármester érdeklődésünkre válaszolva elmondta, járvány miatt sem tavaly, sem idén nem szerveztek falunapokat, a múlt évben a gazdanap is elmaradt, és már nagyon hiányolták az emberek a közösségi megmozdulásokat. A gazdák mindenképpen szerették volna, ha idén már megrendezhetik az ünnepüket. Mint megtudtuk, 

ismét sor kerül a korábbi években megszokott és közkedvelt túróspuliszka-főzésre és -kóstolásra, haszonállat-bemutatóra, gépkiállításra is.

Várhatóan izgalmas lesz a Székelyföldi Rönkhúzó Bajnokság helyi fordulója is.

A népzene, néptánc kedvelőit 11 órára várják, amikor a lenvirágok néptánccsoport lép fel, a napot pedig a Gazdanapi Táncház zárja a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol népviselet bemutatóra és a csíkszentdomokosi Búzavirág Néptánccsoport „Katonabúcsúztató” című előadására is várják a közönséget.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés