
A helyi rendőrök követik majd a közterületi kamerák képeit is
Fotó: Veres Nándor
Idén a második, két év alatt a harmadik versenyvizsga-kiírás jelent meg, amelynek célja, hogy kiválasszák a megfelelő jelentkezőt a megalakítandó csíkszeredai helyi rendőrség élére. A vizsga augusztus végén lesz, a cél az intézményépítés.
2021. augusztus 05., 08:562021. augusztus 05., 08:56
2021. augusztus 05., 10:142021. augusztus 05., 10:14
Immár a harmadik versenyvizsgát tartják két év alatt azért, hogy kiválasszák a csíkszeredai helyi rendőrség igazgatóját.
ahol a korábbi alkalmakkor sem a jelentkezőkből volt hiány. Az első megmérettetés még 2019-ben volt, ahol viszont a két jelentkező közül egyik sem érte el a szükséges pontszámot. Ezután egyszerűsítették a túl szigorúnak ítélt vizsgakövetelményeket, újabb kiírás azonban tavaly nem történt, ezt a járványhelyzet is jelentősen befolyásolta. Idén márciusban újabb vizsgakiírás következett, volt is három jelentkező, de mint kiderült, a pszichológiai alkalmasságra, illetve a fizikai erőnlétre vonatkozó feltételeket nem elég egyértelműen fogalmazták meg, és emiatt különböző értelmezésekre adtak lehetőséget. A kiírást így érvénytelenítették.
Az új vizsgafeltételek kidolgozását szakértőkre bízták, ezt az önkormányzati képviselő-testület is elfogadta, majd a Köztisztviselők Országos Ügynöksége jóváhagyását kellett megvárni az újabb kiíráshoz, amely meg is jelent. Az ehhez mellékelt vizsgaszabályzat meglehetősen részletes leírást ad a pszichológiai alkalmassági vizsgáról, ahol többek között a döntésképességet, a személyiséget, az elemzőkészséget is felmérik.
Utóbbi esetben egyébként a legjobb pontszámot a férfiaknál 35 fekvőtámasz, a sprint legalább 7 másodperc, és az 1000 méteres futás 4 perc 30 másodperc alatti teljesítésével lehet elérni. Ezek mellett szóbeli és írásbeli vizsga is lesz, a jelentkezési határidő pedig augusztus 18. A helyi rendőrség igazgatójának feladata lesz kidolgozni a több évre szóló intézményalapítási stratégiát, és ha ezt az önkormányzat elfogadja, ennek alapján lehet majd további személyeket alkalmazni.
A helyi rendőrök ellenőrzik majd az ismét bevezetni tervezett fizetős parkolási rendszert, Korodi Attila polgármester szerint pedig
A helyi rendőrök követik majd a közterületi kamerákat, felügyelik az építkezéseket, ellenőrzik a környezetvédelemre, kereskedelemre vonatkozó előírások betartását is.
Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adataiból.
Észak-Amerika legmagasabb csúcsát, a Denalit mászta meg idén nyáron Toásó István és Pakot Ferenc. A két székely hegymászó szerint azonban a siker nem a csúcson rejlik, hanem felkészülésben, a jó döntésekben és az egymásba vetett bizalomban.
A közlekedésbiztonság növelése érdekében a mai napon összehangolt közúti ellenőrzést tartanak a 15-ös országúton. A Kolozs, Maros, Hargita, Neamț és Bákó megyei rendőrök közösen ellenőrzik a teljes útszakaszt.
Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján – közölte szombaton az elnöki hivatal.
Büntetőeljárás indult egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal ellen, akit ittas vezetésen értek tetten, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.
Büntetőeljárás indult egy 21 éves csíkmadarasi nő ellen, akit ittas vezetésen értek tetten a Hargita megyei rendőrök.
Egy 56 éves Neamț megyei férfi vezette azt az autót, amely szombaton hajnalban borult fel a 13B jelzésű országúton, Gyergyóalfalu közelében. Mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt a kormány mögé ült.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
szóljon hozzá!