
Négy súlyos sérültje van a segesvári balesetnek
Fotó: InfoTrafic
Egy súlyos és egy látványos balesettel zárult a hét a Maros megyei utakon: Segesváron közúti baleset történt, míg Koronkán autó csapódott egy házba.
2019. január 28., 10:132019. január 28., 10:13
2019. január 28., 10:162019. január 28., 10:16
Vasárnap 22 órakor Segesváron egy személygépkocsi összeütközött egy kilenc személyt szállító kisbusszal, amelynek következtében négy személy kórházba került. Az előzetes vizsgálatokból úgy tűnik, hogy a személygépjármű vezetője a menetirányával ellentétes sávra tért át, ahol nekiütközött a szemből érkező szabályosan közlekedő kisbusznak.
a helyszínre érkező mentősök a segesvári kórházba szállították őket. A baleset körülményeinek kivizsgálása még zajlik.
Ép bőrrel megúszta az autójával egy koronkai házba csapódó sofőr
Fotó: InfoTrafic
Szintén vasárnap késő este Koronkán egy Hummer típusú gépjármű a főút mentén levő háznak csapódott, miután a vezetője elveszítette uralmát a jármű felett. A balesetben nem sérült meg senki: a házban lakó két személy a baleset időpontjában nem tartózkodtak az érintett szobában.
A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.
szóljon hozzá!