
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia egy része egy korábbi Szent István napi hangversenyen. Archív
Fotó: Beliczay László
Ünnepi hangversenyt ad augusztus 20-án a felújított Bartók Béla Művelődési Házban a Szentegyházi Gyermekfilharmónia.
2026. augusztus 18., 16:592026. augusztus 18., 16:59
2026. augusztus 18., 22:422026. augusztus 18., 22:42
A 19 órától kezdődő Szent István napi hangversenyre a belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Bartók Béla Művelődési Házat idén januárban nyitották meg, miután nyolc év használaton kívüli állapot után, újratervezéssel sikerült felújítani. Az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) 8 millió lejt kaptak a felújításra, ezt a későbbiekben további 1,2 millió lejjel kellett kiegészíteni.

Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A művelődési ház azóta is a kultúra és a közösségi események szolgálatában áll: kiállításmegnyitót, filmvetítést és egyéb közösségi programokat is tartottak már ott.
Két életképes megoldást lát a kormányalakításra Csoma Botond: a PSD külső támogatásával létrejövő PNL-RMDSZ-USR-kormányt vagy egy kisebbségi PSD-kabinetet.
Gyengék a romániai diákok 2025-ös PISA-eredményei, és ezt kertelés nélkül ki kell mondani – jelentette ki pénteken Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter.
Raluca Turcan nemzeti liberális párti képviselő kérte a képviselőház oktatási bizottságát, hogy tűzze napirendre a mobiltelefonok általános és középiskolai használatát egyaránt betiltó törvénytervezetet.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök pénteken közölte, hogy nem híve a Trikolór terek kijelölését és a tisztségviselők számára a román zászló megcsókolását előíró kezdeményezésnek.
Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot, a romániai belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetőjét abban a büntetőeljárásban, amely egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter vámeljárás nélküli romániai behozatalát vizsgálja.
Három drogkereskedő került a Hargita megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának látószögébe. A nyomozásban részt vett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is.
Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.
A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9709 lej volt, 145 lejjel (1,5 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban.
szóljon hozzá!