Fotó: Henning János
A Szent György-napok történetében páratlan koncert remegtette meg a sepsiszentgyörgyi wUnderCafé – avagy egy hétig wUnderPlatz – betonfalait. Szerdán este ugyanis itt „feszültek” egymásnak a Tesztoszteron Zenei Alakulat és a Loose Neckties Society.
2013. április 25., 21:542013. április 25., 21:54
2013. április 26., 11:442013. április 26., 11:44
A kizárólag színészekből – a Tamási Áron Színház, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagjaiból – verbuválódott két zenekar „összecsapására” kíváncsiak zsúfolásig töltötték a termet. Két színpad, két szembenálló banda, amely mind a sikert, mind a figyelmet megosztotta, a verseny így tulajdonképpen abban merült ki, hogy melyik együttes – a sepsiszentgyörgyi Tesztoszteron Zenei Alakulat, avagy a kolozsvári, a névnek megfelelően laza nyakkendőben zenélő Loose Neckties Society – képes fergetegesebb hangulatot produkálni a felváltva játszott dalokkal. Az eredmény egyszerű: műfaji kizárás nélkül játszott slágerekre tomboló több száz, különböző korosztályt, stílust képviselő emberből összeálló tömeg, amely közel három órán át „állta”, hogy a zenekarok újabb révületbe csalják.
Az elégedettséget már a páratlan esemény közepe táján „mérni” lehetett, fütty, sikoly, éneklés és a tömeg szinte állandósuló ringásában. Nem mellékes talán megemlíteni, hogy a dalok, mintegy láthatatlan zsinórra felfűzve illettek, kapcsolódtak egymáshoz, a lelkesedés pedig sem a színpadon, sem a nézőtéren nem lankadt, sőt.
Hogy pontosan mit is láthatott, hallhatott a közönség? Elsősorban azt, hogy mire is képesek a művészek, ha komolyan veszik, amit csinálnak, illetve egy kis kulisszatitkot, elvégre minden színésznek énekelni is tudnia kell, de hogy mennyire, hogyan és egyáltalán kinek hogyan áll az énekesi mundér, nos erről keveset lehetett mostanáig tudni. És közben még az is kiderült, igen sokan közülük bizony a hangszerektől sem félnek – és nem csak két-háromról beszélünk –, sőt arról nem is beszélve, hogy az irodalmi titkár is igen szépen énekel, ha lehetőséget adnak neki. Mert szerda este ez sem maradt el. És hogy az alakítás mennyire húzóerő egy koncerten, erről talán kérdezzék Pálffy Tibor színművészt.
A színész nem feltétlenül zenész, ezért apró hibák persze voltak, de a hangulat volt az igazi mérce, abban pedig nem lehetett kivetnivalót találni. Hogy ki nyert, arra szervezők is kíváncsiak: a Facebookon lehet szavazni, a Szent György-napok oldalán.
És végül a fellépők, a Loose Neckties Society részéről Bodor Balázs, Medve Sándor, Rényi Zsolt, Molnár Levente, Váta Loránd, Balla Szabolcs és Farkas Loránd, míg a Tesztoszteron Zenei Alakulatot Kónya-Ütő Bence, Kolcsár József, Pálffy Tibor, Nagy Alfréd, Erdei Gábor Golyó, Mátray László, Márton Lóránt, Fekete Zsolt, D. Albu Annamária, Benedek Ágnes, Derzsi Dezső és Nagy B. Sándor alkották/alkotják. A művészek ígérik, lesz még folytatás, hogy mikor, még elválik.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
A közútkezelő és a Kovászna megyei tanács ellen indítandó perben látják az utolsó szalmaszálat az A13-as autópálya őket érintő nyomvonala ellen tiltakozó kézdimartonfalvi gazdák. Ezt a helyi kultúrotthonban tartott fórumukon tették egyértelművé.
A Bodok szálló nem a város szimbóluma, hanem az elnyomásé, a rombolásé, a valódi értékek eltörlésének mementója – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a város közvéleményét élénken foglalkoztató bontási folyamat kapcsán.
Napok óta hangos generátor borzolja a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) téren lakók idegeit. A folyamatos zaj főleg éjjel volt zavaró, de kedden ígéret született a probléma megoldására.
szóljon hozzá!