Vitaest-sorozat fiatalokról fiataloknak

Második alkalommal szervez vitaestet a Pál Utcai Fiúk Egyesülete csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Az eseményen a Fiatalok: Itthon vagy külföldön jobb élni? témát boncolgatják nyolc meghívottal.

Bencze Melinda

2015. november 11., 18:122015. november 11., 18:12

„A vitaest témáját közönségszavazással választottuk, így többeket megkérdeztönk, hogy mely témát látnák alkalmasnak: a fiatalok kivándorlásának problémáját, a Sepsiszentgyörgy főterére épülő Sárkány-domb helyzetét vagy esetleg azt, hogy Románia 50 év alatt nem sokat fejlődött” – tájékoztat Nemes Előd, a kezdeményező Pál Utcai Fiúk Egyesületének elnöke. A vita külön műfaj, és több típusa is van, ezért Knopp Ildikó, az Erdélyi Magyar Vitaklub vezetője segítette a szervezőket a szabályok értelmezésében.

A vitaestek ötlete már tavaly megszületett, elsősorban a magyar-román együttélés hogyanját szerették volna boncolgatni – magyarázta Nemes Előd. Hozzátette, akkor azért nem kezdtek bele a szervezésbe, mert épp abban az időszakban indult el a Vox Populi akadémiai vitafórum, amelyet a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának munkatársa, Cziprián Kovács-Loránd, illetve Mădălin Guruianu helyi önkormányzati képviselő indított. Az elnök kifejtette, idővel azt tapasztalták, ez utóbbi nem csak a fiatalokra fókuszál, s inkább előadás jellege van a rendezvénynek.

Összesen nyolcan szólalnak fel érveket és ellenérveket felsorolva, ugyanakkor Nemes Előd hangsúlyozta: nem a meghívottak nevével szerettek volna toborozni az eseményre, inkább az a céljuk, hogy a felvetett témára koncentráljon a hallgatóság. Az esemény hirdetését tekintve nem is szerepelnek a vitában résztvevők nevei, ám kérésre a szervezők felsorolták a csütörtöki eseményen felszólalókat. Ennek megfelelően az itthon maradás mellett foglal álláspontot Vrabie Kovács Zsolt, a Pista bá’ megalkotója és Bokor-Tóth Zoltán vállalkozó, illetve Pál Csaba Pinky francia idegenlégiós és Alice Colt diák. A külföldi munkavállalás mellett érvel Molnár Andrea egyetemista, Jakab Csongor, aki Dániában vendégmunkás, Majláth Szabó Attila, a Szociális Háló rádióműsor vezetője, illetve Gyergyai Beáta diák. Az esemény 20 órától kezdődik a Tein Teaházban, a belépés díjtalan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés