
Fotó: Vâlcea megyei rendőrség
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
2026. május 20., 11:092026. május 20., 11:09
A 7-es országúton történt balesetet követő elsődleges helyszíni vizsgálatok alapján a rendőrök megállapították, hogy „egy 55 éves, Kovászna megyei férfi, miközben egy energiaitalokkal megrakott nyergesvontatót vezetett, elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és ráborult a kamionnal egy úttesten kívül parkoló személygépkocsira” – írta a Digi24 hírportál a Vâlcea Megyei Rendőr-főkapitányság közlésére hivatkozva.
A baleset következtében senki nem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett. A sofőrt alkoholszondával ellenőrizték, az eredmény negatív volt. A baleset helyszínén a forgalmat ideiglenesen lezárták, hogy biztonságosan felszabadíthassák az úttestet.
Előbb eltanácsolták a sepsiszentgyörgyi gyereknapi műsorból a keményebb rockzenét játszó diákzenekarokat, majd egyeztetés után mégis úgy döntöttek, hogy június 1-jén a Tanulók Palotájának együttesei „rostálás” nélkül felléphetnek a főtéri színpadon.
Sok magánkút vize mikrobiológiailag fertőzött, a vezetékes ivóvíz minősége azonban jó – állítja a Hydrokov vízszolgáltató a közegészségügyi igazgatóság által elvégzett laborvizsgálatok alapján, amelyeket néhány helyi lakó megbetegedése indokolt.
Idén is elviszik a Maros megyei közösség imaszalagjait a csíksomlyói búcsúba. Az immár hagyománnyá vált kezdeményezés révén azok is lélekben jelen lehetnek a kegyhelyen, akik fizikailag nem tudnak elzarándokolni.
Sepsiszentgyörgyi középiskolásokat támogatnak a fejlődésben, kibontakozásban a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács és mentorai. Három hónap alatt látványos fejlődést értek el a diákok, ezért ősztől kibővített formában folytatják a mentorprogramot.
Ősszel megnyílik a sepsiszentgyörgyi kommunizmus múzeuma, ahol több ezer adományozott tárgy idézi fel a diktatúra hétköznapjait. A gyűjteményben lehallgatókészülék, cigarettásdoboznak álcázott fényképezőgép és egyenruhák is helyet kapnak.
Bemutatták a romániai magyar kisebbség 20. századi történelméhez kapcsolódó legfrissebb kutatási eredményeket a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, ahol május 15–16-án mintegy tíz intézmény kutatói gyűltek össze egy vándorkonferenciára.
A gyógykezelési jegyek késői kiosztása, a vakációs utalványok értékének csökkenése, valamint az üzemanyagok drágulása is szerepet játszik abban, hogy kevés a turista Kovásznán, ahol a hétvégén szezonnyitó rendezvénnyel várják a városba érkező vendégeket.
Egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött szombat délben Réty közelében, emiatt mindkét sávon lezárták az utat a rendőrök. Egy sérültet mentőhelikopterrel szállítanak kórházba.
Változatos programokkal, vásárral és koncertekkel nyitják meg a turisztikai szezont május 16–17. között Kovásznán.
Ahhoz képest, hogy mindössze heten jelentek meg csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-szervezet városjáró körútjának legújabb lakossági fórumán, széles skálát fogtak át a felvetett problémák. Ezúttal a városközpontban lakók panaszkodhattak.
szóljon hozzá!