
Fotó: Bencze Melinda
Megközelítőleg kétszáz fős tömeg gyűlt össze, és vonult fel Sepsiszentgyörgy utcáin igazságot követelve Beke Istvánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökének kedden délután. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) közel ezer lejnyi adományt gyűjtött össze a perköltségek fedezésére.
2015. december 08., 18:342015. december 08., 18:34
2015. december 08., 18:432015. december 08., 18:43
Közel kétszáz fős tömeg gyűlt össze kedden 16 órakor a sepsiszentgyörgyi főtéren, majd vonult végig igazságot követelve Beke Istvánnak a Gábor Áron utcán a rendőrség, a Kovászna megyei Kormányhivatal, illetve az ügyészség épületét érintve. A felvonulók a „Beke Isti ártatlan”, a „Hazug román hatalom, engedjétek szabadon”, illetve a „Hazug román média” jelszavakat skandálta.
Bedő Zoltán, az esemény kezdeményezője elmondta, az összegyűlés „célja felhívni „a polgárokkal packázó román hatalom figyelmét, hogy nem lehet minket megfélemlíteni, és az igazság mellett kiállunk”. Nyomást szeretnénk gyakorolni a román hatalomra, hiszen 26 évvel ezelőtt a ’89-es fordulat alkalmával is kivonultak a helyiek a sepsiszentgyörgyi főtérre, s a közelgő évforduló idején is 2015-ben – fogalmazott Bedő Zoltán. Hozzátette, ez nem magyar, székely vagy román ügy, ez Románia állampolgárainak ügye, hiszen igazság is csak egy van, nem etnikumoktól függ, hanem közös.
„A románságot arra buzdítom, ne dőljenek be a román média uszításának, hanem olvassanak utána az információknak s fogjunk össze, hogy véget vethessünk a gyűlölet hullámnak” – magyarázta a kezdeményező, aki „sötét erőkként” emlegette a Szekuritáté, valamint az „utódszerveinek” munkásságát.
„Azért keltenek gyűlöletet ezek a szervek, hogy elvonják a lakosság figyelmét a gazdasági problémákról, a korrupcióról, illetve arról, hogy sokan családjaikat hátrahagyva külföldön vállalnak munkát, mert Romániában nehéz a megélhetés” – összegzett Bedő Zoltán. „Ha egymásnak feszülünk és nem fogunk össze, nem lesz jövője sem magyarnak, sem románnak ebben az országban” – zárta gondolatait a megmozdulás kezdeményezője.
Mint Bedő Zoltán tájékoztatott, a tüntetésre hatósági engedélyt kaptak, így a megmozdulás mindennap 16 órától kezdődik, és addig folytatódik, amíg Beke Istvánt szabadlábra nem helyezik, így amennyiben szükség van, jövő hétre is beadják az engedély-kérelmet.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány munkatársai és önkéntesei az Erzsébet-parkban szerveztek adománygyűjtést Beke István perköltségeinek fedezésére. Közel ezer lej gyűlt össze kedden, a felkínált adományokat az elkövetkezendőkben a H-Press standjainál található gyűjtődobozokban lehet elhelyezni. A helyi közösség anyagi hozzájárulásával szolidaritásukat fejezhetik ki a kézdivásárhelyiekkel szemben, akik az igazságért küzdenek – fogalmazott Bereczki Kinga, a HKA elnöke, aki arra kéri a sepsiszentgyörgyieket: közös összefogással érjék el azt, hogy Beke István családi körben tölthesse az ünnepeket.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!