
Fotó: Szabó Enikő
Ortodox pópa ellen nyújtott be panaszt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi vezetője az államelnök-választások második fordulója napján. Mădălin Guruianu szerint a pópa azt javasolta a híveknek, hogy a román és ortodox jelöltre adják le szavataikat.
2014. november 16., 18:552014. november 16., 18:55
Mădălin Guruianu (képünkön) vasárnap délután magánszemélyként jelentette fel a megyeszékhelyi ortodox katedrális egyik nyugdíjas pópáját a rendőrségen és a megyei választási irodánál (BEJ), azzal az indokkal, hogy az államelnöki választások napján megszegte a törvényt. Guruianu szerint Corneliu Bujoreanu pópa kampányt folytatott egyik jelölt javára úgy, hogy a vasárnapi istentisztelet után arra buzdította a híveket, hogy a román és ortodox jelöltre szavazzanak. A feljelentés szövege szerint a nyugdíjas pópa azt állította, hogy a másik államfőjelölt megegyezett a magyarokkal, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától.
Guruianu portálunknak leszögezte: bizonyítékokkal támaszthatja alá feljelentését. Hangsúlyozta: a szertartáson több százan vettek részt, és voltak szem és fültanúi az esetnek, tehát alátámaszthatják állításait. Ugyanakkor kijelentette: az ortodox katedrális pópái elhatárolódnak az esettől.
Hamisított termékek illegális forgalmazásával gyanúsított személyeket hallgatott ki szombaton a Kovászna megyei rendőrség.
Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.
Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
szóljon hozzá!