
A Kovászna Megyei Vöröskereszt hat tagjával szervezték meg a fertőzés megelőzésére irányuló figyelemfelkeltő akciót az AIDS világnapja alkalmából a sepsiszentgyörgyi Sugás Áruház épülete előtt szerdán.
2015. december 02., 19:592015. december 02., 19:59
A vöröskeresztesek szórólapokat osztogattak, ugyanakkor beszélgettek is a fiatalokkal, majd egy-egy óvszert is adtak a megszólítottaknak. Kedden volt a világnap, de a román nemzeti ünnepre való tekintettel, valamint technikai okok miatt inkább szerdára halasztottuk az eseményt – magyarázta Opra Szende, a Kovászna Megyei Vöröskereszt önkéntes koordinátora. Kiemelte, főként a fiatalok megszólítása a cél, illetve az, hogy tudatosítsák bennük: a fertőzés komoly probléma, amelyet nagyon sokszor nem vesz elég komolyan a társadalom.
Opra Szende figyelmeztet: Románia Európa legfertőzöttebb országának számít. Azoknak a személyeknek, akik tudják magukról, hogy veszélyeztetett csoportba tartoznak, a szűrés időről-időre javasolt. A vöröskeresztesek arra is felhívják a figyelmet, hogy a fertőzöttek immunrendszere annyira legyengülhet, hogy egy nagyon enyhe betegségben, például influenzába is belehalhatnak, ha a kezelést elmulasztják.
Konrád András László, az akció egyik önkéntese a betegségről beszélt: terjedése leggyakrabban nemi úton, vér útján, illetve anyáról magzatra terjed, a HIV vírus tünetmentes lappangási időszaka pedig akár 2–8 év is lehet. Az önkéntes tapasztalatai alapján az érdeklődés magas volt, de érződött, hogy Háromszéken tabunak számít a téma, sokan mosolyogva fogadták el a fertőzéstől megvédő óvszert, illetve beszélgetés közben is érződött a gátlásosság.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
szóljon hozzá!