
Fotó: Bencze Melinda
Karácsonyi játékgyűjtő akciót indított a Kovászna Megyei Vöröskereszt Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és Bodzafordulón. Az ajándékokat szegény családokból származó gyerekeknek szánják.
2015. december 03., 16:352015. december 03., 16:35
Opra Szende, a szervezet önkénteseinek koordinátora elmondta, több éve működik az akciójuk. Az elmúlt évhez hasonlóan szeretnék idén is mozgósítani a helyi közösséget, ezért ismét kihelyezték gyűjtődobozaikat a már nem használt, illetve megunt játékok összegyűjtésére. A húsz doboz Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban, a Református Gimnáziumban, a Mikes Kelemen Gimnáziumban, a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskolában, a Mihály Vitéz Gimnáziumban, a Váradi József, az Ady Endre, illetve a Nicolae Colan Általános Iskolában, míg Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Szakközépiskolában és Bodzafordulón minden tanintézetben megtalálható. Az egyéni kezdeményezésből összegyűjtött játékokat a Vöröskereszt székhelyére várják hétköznaponként 10–14 óra között december 13-áig.
A beérkezett játékokat a Vöröskereszt önkéntesei szétválogatják, megjavítják, tisztítják, kimossák, majd ajándékcsomagban adják át a gyermekek számára, kiegészítve különböző édességekkel, valamint más tárgyakkal is a csomagot. „Olyan gyermekek számára készítünk meglepetést, akik hátrányos helyzetük miatt valószínűleg semmilyen ajándékhoz nem jutnának karácsonykor” – tette hozzá Opra Szende. A játékokat a december 19-én délután szervezett ünnepségen adják át a gyermekeknek, akiket egyrészt szociális intézmények, illetve különböző szervezetek és egyesületek javaslatára választanak ki.
Nem csupán szervezetek számára adják meg a lehetőséget, hanem bárki tehet javaslatot, aki ismer nehéz helyzetben élő fiatalt december 11-éig. A különböző szociális intézményekben élő gyerekek is az akció célcsoportját képezik, miután feltérképezték, hogy hol van igazán szükség az adományra. A vöröskeresztesek tapasztalata az, hogy a valóban nehéz helyzetben élő családok nem szívesen kérik az adományokat, így jó ötletnek találták, ha lehetőséget biztosítanak akár egy közeli ismerős vagy éppen szomszéd számára, hogy ezt megtegye. Az akció kapcsolattartó személye Opra Szende Zsófia, további információkat pedig a 0766-451169-es telefonszámon lehet kérni.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!