
Ingyenes szakképzésen vehetnek részt az idén végzett diákok. Ehhez azonban nyilvántartásba kell vetessék magukat a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél. A bejelentkezésnél fel kell mutatniuk az abszolválást igazoló okiratot.
2012. június 19., 14:072012. június 19., 14:07
2012. június 19., 14:122012. június 19., 14:12
A jelentkezést követően a fiatalok álláskeresőkként kerülnek az intézmény adatbázisába. Ha 60 nap alatt nem kapnak állást, jogosultak lesznek a havi 250 lejes munkanélküli segélyre, amit legtöbb hat hónapig folyósítanak. Emellett részt vehetnek az intézmény által szervezett ingyenes tanfolyamokon. A szociálisan védett kategóriába való bekerülés azt is jelenti, hogy az egyén egészségügyi biztosítással is rendelkezik – magyarázta Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, azok is kaphatnak egy vagy két hónapig havi 250 lejes munkanélküli segélyt, akik ősztől egyetemen folytatják tanulmányaikat.
Állami támogatásban részesülnek azok a cégek, amelyek a nyári vakáció ideje alatt diákokat foglalkoztatnak. Ezzel a lehetőséggel minden 15. évét betöltött diák élhet, és legtöbb 60 napot dolgozhat, az állam pedig 250 lej támogatást folyósít az alkalmazónak. Kelemen Tibor elmondta, az elmúlt évben, bár foglalkoztattak diákokat, egyetlen cég sem igényelte a támogatást, holott ennek kérése nem bonyolult, csupán egy szerződést kell aláírni az intézménnyel. A fiataloknak nemcsak kereseti lehetőséget jelent a diákmunka, hanem szakmai tapasztalatszerzést is. Kelemen szerint a diákok minimálbérrel alkalmazhatók.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!