Pénteken a főszínpadon a Kállay Saunders Band kezd
Helyi közösségek parádéjával kezdődik pénteken a Szent György Napok vásári és fesztiválhétvégéje. A civil és szakmai szervezetek, kisközösségek pénteken este 7 órától a Lábas Ház elől indulnak, megkerülik a központot, majd az új főtéren sajátosságaikat, „lovagi jelképeiket” bemutatva néznek szembe a sárkánnyal.
2017. április 27., 16:372017. április 27., 16:37
A 26. alkalommal megszervezett városünnep kultúrhete már szombat óta zajlik, több tucat helyszínen több száz programot kínálnak, klasszikus-, dzsessz-, blues- és világzenei koncertek, színházi és bábelőadások, író-olvasó találkozók, filmvetítések és képzőművészeti kiállítások közül válogathattak a sepsiszentgyörgyiek.
a főszínpad visszakerült a főtér megyei tanács előtti részére, a Sugás áruház előtt állították fel a közösségi színpadot, de megnyit a Múzeumkert és az Ifjúsági udvar is. Idén is belakja a rendezvény a teljes belvárost, lesz kézművesvásár, több mesterségbemutató, őstermelők, könyvkereskedők is helyet kapnak, kinyitnak a lacikonyhák, a Romudvarban pedig kóstolással egybekötött gasztro-turisztikai kiállítást szerveznek.
Pénteken a főszínpadon a Kállay Saunders Band kezd, majd Molnár Ferenc Caramel és a világzene forrásaiból építkező, azokat a legkorszerűbb tánczenékké ötvöző bécsi Ulf Lindemann alias [dunkelbunt] koncertezik. A romániai elektronikus zene királya, a Șuie Paparude zárja a pénteki főszínpadi programot.
Szombaton Luppinger Attila, a 13 éves gitáros Wings of Hope együttesének fellépésével kezdődik a koncertsorozat, ezt követően az ugyancsak sepsiszentgyörgyi, ritmusos kelta zenét játszó Selfish Murphy koncertezik. A két zenei nagyágyút felvonultató Póka-Tátrai reGeneráció 20 órakor kezd, majd a titokzatos moldovai csapat, a Carla’s Dreams lép a közönség elé. Szombaton a programot Pannonia Allstars Ska Orchestra zárja.
Vasárnap az erdélyi zenei palettán sajátos hangot képviselő Koszika & The HotShots kezd a főszínpadon, majd a legendás skót hardrock együttes, a Nazareth lép fel. A zárókoncertet 21 órától Bródy János adja, aki Ráadás című műsorával áll a sepsiszentgyörgyi közönség elé, amelyben néhány régebbi dal újraértelmezése mellett vadonatúj szerzemények szerepelnek, de felcsendülnek a közönség kedvenc slágerei is. A városnapok a nemzetközi díjnyertes Pyro Events Team – Fireworks Design által bemutatott tűzijátékkal zárul. A részletes program a szentgyorgynapok.ro oldalon található.
Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.
A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.
szóljon hozzá!