Fotó: Maros megyei katasztrófavédelem
Nyerges vontatók, illetve egy személygépjármű ütközött össze hétfőn délután a 13-as országúton Zoltán település határában – közli a Maros Megyei tűzoltóság, amelynek segesvári egységei siettek a helyszínre.
2023. szeptember 18., 21:322023. szeptember 18., 21:32
A közlemény szerint három nyerges vontató, illetve egy személygépjármű (amelyben két személy tartózkodott) csúszott egymásba. Szerencsére csak anyagi kár keletkezett, senki sem szorult orvosi ellátásra az esetet követően.
Fotó: Maros megyei katasztrófavédelem
A katasztrófavédelem munkatársai az esetleges tűzesetek megelőzésében vállaltak szerepet.
Ilie Bolojan a képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén kijelentette, hogy mélyreható reformok nélkül Románia nem léphet újra a fejlődés útjára és nem kerülheti el a költségvetési bonyodalmakat.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén kijelentette, hogy egy 10 százalékos költségvetési hiány fenntarthatatlan.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak a kormány épületénél, és felvonulást szerveznek a Cotroceni-palotáig.
Vasárnapi együttes ülésükön a képviselők és a szenátorok elfogadták a családon belüli erőszak visszaszorítására hivatott közös parlamenti különbizottság létrehozásáról szóló határozatot.
A szenátus és a képviselőház vasárnapi együttes ülésén elutasította A Bolojan-kormány lemondása – a legjobb módja az egészségügyi rendszer, de Románia kezelésének is című bizalmatlansági indítványt.
A képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén Ilie Bolojan miniszterelnök felszólította az ellenzéket, hogy ne akadályozza a kormány munkáját „Cațavencu-típusú indítványokkal”.
Daniel David tanügyminiszter vasárnap azt üzente a tanároknak és a diákoknak, hogy megérti elégedetlenségüket a megszorító költségvetési intézkedésekkel szemben, de a iskola elsősorban a tanulókért van, várják őket szüleikkel a hétfői tanévnyitóra.
Óvodák, iskolák, öregotthonok, egyházi közösségek rendelhetnek házhoz egy mesemondót, aki népmesét ad elő, foglalkozást szervez.
Két férfi vesztette életét vasárnap reggel egy közlekedési balesetben Argeș megyében. A baleset során a két gépkocsi frontálisan ütközött.
Egy 40 éves férfi halt meg egy súlyos balesetben vasárnap reggel a bukaresti körgyűrűn. A szemtanúk elmondása szerint az autó átszakította a felüljáró védőkorlátját, lezuhant, és a hatalmas becsapódás után azonnal lángra kapott.
szóljon hozzá!