
Fotó: Presidency/Képernyőfotó
Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy „a következő hetekben” kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit.
2025. július 30., 17:122025. július 30., 17:12
2025. július 30., 17:172025. július 30., 17:17
A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón az elnök azt mondta, hogy „három-négy név” szerepel a listáján.
Nicușor Dan azt is közölte, hogy a kinevezések előtt egyeztetni fog a pártok képviselőivel – ismerteti az Agerpres.
Két turista vesztette életét szombaton a Fogarasi-havasokban, miután megcsúsztak és lezuhantak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén, egy harmadik személyt pedig – aki túlélte a balesetet – kimentettek a hegyimentők.
A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, téli időszámításra térünk át október 26-án, azaz most vasárnap, amikor hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az órát.
Két szankciót róttak ki szombaton a csendőrök a román hadsereg napja alkalmából a Szatmár megyei Nagykárolyban szervezett katonai ünnepségen, amelyen Ilie Bolojan kormányfőt kifütyülték hivatalos beszéde közben.
Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Marosvásárhelyről, valamint környékükről is lehet jelentkezni a szenvedélybetegeknek, illetve felnőtt hozzátartozóiknak szervezett terápiás programra.
Turistára támadt egy medve szombaton a Cenk és a Keresztényhavas közötti hegyi ösvényen. A medvetámadás áldozatának sikerült elmenekülnie, a segélyhívást követően arc- és végtagsérülésekkel szállították kórházba.
Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A kormányfő azt mondta, meg van szokva az ilyen dolgokkal.
Kiugrott egy tömbház negyedik emeletéről egy férfi szombaton Râmnicu Vâlceán, még mielőtt a helyszínre riasztott tűzoltók felfújhatták volna a légpárnát. A zuhanást követően az 52 éves férfi életét vesztette.
Az egyhetes őszi vakációban Csíkszeredában és a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgyön is megnyitják a jégcsarnokot a nagyközönség előtt is.
Nicușor Dan államelnök szombaton kijelentette, a román hadsereg korszerűsítése prioritást jelent, mivel nem elég azt mondogatni, hogy békét akarsz, tenni is kell érte azzal, hogy felkészülsz a háború elbátortalanítására.
Két földrengés is volt szombaton a Vrancea szeizmikus térségben. A kettő között egy óra sem telt el.
szóljon hozzá!