Hirdetés
Hirdetés

Hargita megyében húsz személy van intézményes karanténban

Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Húszra emelkedett a Hargita megyében karanténba helyezettek száma hétfőre, és noha mindannyiuktól mintát vettek az esetleges koronavírus-fertőzés kimutatására, egyelőre egyetlen esetben sem érkezett eredmény Kolozsvárról.

Iszlai Katalin

2020. március 16., 17:082020. március 16., 17:08

Jó egészségügyi állapotnak örvend, és nincs koronavírusos fertőzésre utaló tünete a Hargita megyében hétfő délelőttig intézményes karanténba helyezett húsz személynek – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Ion Proca prefektus. Mint mondta, mindannyiuktól mintát vettek, ezeket pedig Kolozsvárra küldték kivizsgálás céljából. Az eredményekre viszont több napot is várni kell, mivel

a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas központokban először az olyan személyektől vett mintákat elemzik, akiknek tüneteik is vannak, így a veszélyeztetett területekről érkező, de egyébként egészségesnek tűnő személyek mintáinak kivizsgálása több időbe telik.

A sajtótájékoztatón arról is szó esett, hogy mivel szombaton a harmadik fokozatába lépett a járvány (több mint százra emelkedett a megbetegedettek száma) az országban, létrehozták a megyei koordinációs és bevetés irányítási központot, amelynek tagja minden olyan intézmény, amely illetékes a járvány okozta helyzet kezelésében. Emellett

a munkaügyi felügyelőség ellenőrizni fogja, hogy a Hargita megyében működő cégek betartják-e a szakaszos munkaprogramkezdésre vonatkozó országos rendelkezéseket.

Hirdetés

A prefektus arra is kitért, hogy felszólították a megye valamennyi településének polgármesterét, hogy tájékoztassák a lakosságot a koronavírussal és a fertőzés megelőzésével kapcsolatos információkról, beleértve az elszigetelten élő vagy hátrányos helyzetű közösségeket is. Hozzátette: kevéssel kibővítettek a helyek számát, így

már 312 személyt tudnának szükség esetén karanténba helyezni a megyében.

A legfrissebb információk mellett Ion Proca azt is kiemelte: fontos, hogy a lakosság is aktívan részt vállaljon a fertőzés terjedésének megfékezésében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kerüljék a zsúfolt helyeket, lehetőség szerint maradjanak otthon, mossanak kezet gyakran és alaposan, illetve vásároljanak észszerűen, mivel a túlzások miatt történhet meg, hogy sokan már nem jutnak hozzá az alapvető termékekhez sem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök

Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
2026. november 06., péntek

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat

Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt
2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből

Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből
2026. november 05., csütörtök

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre

A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre
2026. november 05., csütörtök

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást

A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást
Hirdetés