Fotó: Tuchiluș Alex
Tilos fotókat vagy videófelvételeket készíteni a szavazólapról – hívta fel a figyelmet szombaton a Központi Választási Iroda (BEC).
2025. május 03., 13:372025. május 03., 13:37
A BEC azt követően adott ki tájékoztatást erről, hogy az elmúlt két nap több olyan felvétel is megjelent a közösségi médiában, amelyeket a szavazófülkében készítettek a posztolók.
Ez sérti a szavazás titkosságát – hívták fel a figyelmet a közleményben, hangsúlyozva, hogy a kitöltött szavazólap lefényképezése nemcsak a BEC vonatkozó határozatával, hanem az elnökválasztás megszervezését szabályozó 2004/370-es számú törvény előírásaival is szembemegy és jogsértésnek minősül. Az ezzel kapcsolatos panaszokat a BEC továbbítja a rendőrségnek – tették hozzá.
Ionuț Moșteanu szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD–PNL–USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 24 megye folyóin, köztük székelyföldieken is.
A Diszkriminációellenes Tanáccsal szemben indított sikeres per eredményéről számolt be Árus Zsolt. A Székely Figyelő Alapítvány vezetője úgy véli, most már nagyobb eséllyel lehet elérni a magyarellenes jogsértéseket elkövetők megbüntetését.
Elkezdődtek a Gábor Áron Szakközépiskola bentlakása mellett található régi kémény bontási munkálatai Szentegyházán, az önkormányzat óvatosságra inti az arra közlekedőket.
Rekordot döntött kedden az euró–lej árfolyam. A Román Nemzeti Bank (BNR) közlése szerint egy euró kedden 5,0378 lejt ér, 6,03 banival többet, mint egy nappal korábban (4,9775 lej).
Elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország háromnegyed részét érintő fokozott légköri instabilitás miatt.
Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.
Életét vesztette egy fiatal, húszéves sofőr, egy kiskorú utas pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal gyakorlatilag felcsavarodtak egy fára hétfőn este Bákó és Vaslui megye határánál.
Cătălin Predoiut nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek Ilie Bolojan ügyvivő államfő.
szóljon hozzá!