
Sokszor foltozgatták a „teherforgalmi utat”, és sok ígéret elhangzott a felújítására vonatkozóan. Ezek most megvalósulni látszanak
Még nem készült el a 2019-es helyi költségvetés Gyergyószentmiklóson, és egyelőre csak annyi biztos, hogy idén sem fog pénzben dúskálni a város. A közeljövőben csak a korábban megnyert pályázatok kivitelezése kezdődhet el, egyebek mellett a teherforgalmat kiszolgáló útszakasz felújítása.
2019. április 12., 10:252019. április 12., 10:25
Zajlanak az egyeztetések, a számolgatások, biztosan nem fog mindenre jutni, amire szükség volna Gyergyószentmiklóson, de azt pontosan
Ettől függetlenül elkezdődnek olyan munkálatok, amelyekre már korábban pályázaton nyert finanszírozást a város, és amelyek előkészítésével már eljutottak oda, hogy átadhatják a kivitelező cégeknek a terepet és megkezdhetik a tényleges építkezéseket – közölte Nagy Zoltán polgármester.
Amire talán a legtöbb gyergyószentmiklósi és a városon átutazó autós várt:
A közbeszerzési eljárás már folyamatban van, április 19-éig várják a kivitelezésre pályázó cégek jelentkezését. Aztán amint megtörténik a szerződéskötés, jöhetnek a munkagépek és a szakemberek, hogy végre járhatóvá tegyék az említett utcákat. Sok bosszúságot okoz a környéken élőknek, hogy a Fogarasy Mihály és Rákóczi Ferenc utcákban hosszabb ideje leállt az útépítés. A gázvezetés befejeződött, az útburkolat elkészítése következik. A napokban folytatódik a munka, hogy végül újra aszfaltburkolaton lehessen ott is közlekedni. Szintén jövő héten jár le a közbeszerzési határidő a Tarisznyás Márton Múzeum felújításának ügyében is, addig még várják a kivitelezők jelentkezését.
Tavaly kezdődött el az Építő utca és a Caritas Vidékfejlesztés székhelye közötti területen a szabadidőpark kiépítése. Itt már újrakezdte a munkát a kivitelező, három hónap múlva kell elkészülnie, hogy aztán birtokba vehessék a csendes, zöld környezetben pihenni vágyó gyergyóiak.
Mint ismeretes, Gyergyószentmiklós huszonkilenc tömbház felújítására nyert pályázatot, ezek közül az első tízre már ebben a hónapban szeretnék aláírni a kivitelezési szerződéseket, hogy májusban megkezdhessék a munkát a szakemberek. A közbeszerzést úgy írták ki, hogy kisebb cégek számára is elérhető legyen, azaz három tömbházcsoportra lehet ajánlatot tenni – egy cég elvállalhatja három tömbház felújítását, de akár az összesét is, ha úgy dönt.

Vannak lakók, akik nem hisznek már abban, hogy megvalósul a tömbház-rehabilitáció, és ezt jelezték a városházán is – mondta el Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere. Tíz tömbház felújítása kapcsán már csak a támogatási szerződés aláírása van hátra.
Nem marad el a további tíz, illetve kilenc tömbház felújítása sem, amelyre szintén pályázatot nyertek. Nagy Zoltán elmondta, ezeket a beruházásokat azért lehet most elkezdeni, mert a város rendelkezik az önrészhez szükséges, illetve a korábban leszerződött hitelkeret fedezetével. További beruházásokat is szeretne megvalósítani az önkormányzat, de hogy mire mennyi pénz jut, az majd csak a helyi költségvetés megszavazása után derül ki.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban két állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
szóljon hozzá!