
Járőrözés egyelőre csak nappal. Több alkalmazottra lenne szüksége a helyi rendőrségnek Székelyudvarhelyen
Fotó: Pál Árpád
Nehezen találnak megfelelő munkatársakat a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrségnél, így az alacsony személyzeti létszám miatt ismét el kellett halasztani – ezúttal decemberig – a huszonnégy órás szolgálat megszervezését. A városvezetés minden fejlesztésben támogatja az egységet, amennyiben az a lakók igényeihez igazodva történik.
2017. július 10., 19:122017. július 10., 19:12
Öt újoncnak szeptembertől három hónapos képzésre kell mennie, így továbbra sincs elég bevethető munkatársa a helyi rendőrségnek az éjszakai őrjáratok megszervezéséhez – fejtette ki lapunknak László Szabolcs, az egység vezetője. Mint mondta,
Helyzetüket ugyanakkor az is nehezíti, hogy több munkatársuk betegszabadságon van, és a többieknek is ki kell adni a pihenőidőt. László kiemelte, operatív munkakörbe újabb rendőrök felvételéhez fog jóváhagyást kérni az önkormányzattól, hiszen
A helyi rendőrség vezetője azt tapasztalja, a munkaerőhiány miatt nehéz megfelelő kollégákat találni. Ezt bizonyítják az általuk meghirdetett felvételi vizsgákon elért rossz eredmények is.
– fogalmazott László Szabolcs, hozzátéve, hogy a jelenlegi helyzet szerint leghamarabb decemberben szervezhetik meg a huszonnégy órás szolgálatot.
A városvezetés mindenképp támogatja a helyi rendőrség fejlesztési törekvéseit, amennyiben azok a közbiztonság és a közrend megerősítését, valamint az egység és a lakosok közti bizalom javulását eredményezik – jelentette ki lapunknak Orbán Balázs, az MPP–EMNP koalíció ideiglenes frakcióvezetője.
Ettől függetlenül fontosnak tarja, hogy a követelményeknek megfelelő munkatársakat alkalmazzon a rendőrség, hiszen csak ilyen személyek láthatják el megfelelően a rájuk bízott feladatokat. „A helyi rendőrség mindenképp az udvarhelyi lakosok igényeinek és elvárásainak kell megfeleljen.
– hangsúlyozta. Hozzátette, az önkormányzat ellenőrizni fogja, hogy milyen téren kell fejlődnie az egységnek, mit kell javítani, és mindent megtesz annak megvalósítása érdekében.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!