Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Halálra gázolt egy férfit kedden délután a Brassó és Sepsiszentgyörgy között közlekedő személyvonat – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség.
2021. március 16., 18:292021. március 16., 18:29
Délután fél négy előtt pár perccel riasztották a Brassó megyei rendőrséget, hogy elgázolt egy férfit egy vonat. A helyszínre sietett egy SMURD-egység is, de már nem tudták megmenteni a súlyos sérüléseket szenvedett férfi életét. A rendőrség még vizsgálja a tragédia körülményeit, a helyszíni vizsgálatok idejére felfüggesztették a vasúti közlekedést az érintett szakaszon – közölte a Brassó Megyeri Rendőr-főkapitányság.
Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.
„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.
Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.