
Fakitermelés közben történt a munkabaleset. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Fakitermelésben dolgozó férfit ütött oda egy rönk csütörtök reggel Torján. A Kovászna megyei rendőrség szóvivője szerint az áldozatot a kézdivásárhelyi kórházba vitték, ám nem sikerült életben tartani.
2017. július 06., 18:272017. július 06., 18:27
Az elsődleges információk szerint a férfire rázuhant egy rönk, mely a mellkasát roncsolta össze. A rendőrség és a munkafelügyelőség is vizsgálatot indított az ügyben – közölte még Nicoleta Tolvaj-Marin rendőrségi szóvivő.
Kovászna megyében tavaly 34 munkabaleset történt, ketten életüket vesztették, egy áldozat pedig maradandó egészségkárosodást szenvedett. Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetője korábban úgy nyilatkozott, leggyakrabban az építkezésben és a fakitermelésben következnek be a munkabalesetek. A felelősség a munkaadót és a munkavállalót is terhelheti, előbbit például azért, ha nem biztosítja a védőfelszerelést, utóbbit pedig akkor, ha nem viseli azt.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!