Fotó: Kristo Robert
Bűnvádi eljárás indult egy 21 éves, homoródalmási fiatal ellen, aki ittas állapotban és felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett múlt hét végén, halálos balesetet okozva falujában.
2010. szeptember 13., 13:592010. szeptember 13., 13:59
2010. szeptember 13., 16:292010. szeptember 13., 16:29
Fotó: Kristo Robert
Hivatalos rendőrségi forrásból megtudtuk, az eset szombat reggel 6.25-kor történt, amikor a homoródalmási B. I. a 132-es megyei úton részegen vezette autóját, felfüggesztett jogosítvánnyal. A baleset helységen belül történt, egy megfelelően jelzett veszélyes kanyarban az ittas sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, és átsodródott az ellenkező sávra.
Amikor sikerült visszaállnia saját sávjára, elütötte a szabályosan közlekedő J. J. 63 éves gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette. Mint később kiderült, a balesetnek még egy halálos áldozata volt, az autóban utazó, 16 éves D. A., akit súlyos sérülésekkel szállítottak a marosvásárhelyi kórházba, ám életét nem sikerült megmenteni.
B. I. leheletében 0,79 mg/l alkoholt mutatott ki a mérőműszer. Az ügyben folytatódik a nyomozás, a fiatalt gyilkosság, valamint ittas, illetve jogosítvány nélküli vezetés bűncselekményének elkövetésével vádolják.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
szóljon hozzá!