
Fotó: Veres Nándor
A kupás cseréptől a fundamentumig felújították a hajdani felekezeti iskolaépületet Nagygalambfalván, ami ma gyülekezeti házként funkcionál.
2018. április 16., 19:092018. április 16., 19:09
Hogy mi történt az elmúlt bő egy évben Nagygalambfalván, azt Czapp József mikepércsi református lelkész egy „zsebkendőemlékkel” és -ajándékkal szemléltette. Özvegy, tisztes szegénységben élő nagymamája, Eszter az esti imák után ötven fillért tett unokája zsebkendőjébe, mondván: ha Józsika jó volt, másnap két gömb fagylaltot vehet belőle. Tudta a kisgyermek, hogy ahhoz kétszer ennyi pénznek kellene lennie a zsebkendőben. És csodák csodája, reggel mindig ott lapult a szükséges egy forint.
Ezt áldotta meg a Gondviselés: további adományozók jelentkeztek, majd gyarapították az eredményes pályázatok és a kétkezi segítség. Nem szakadt meg az áldások sora, az akkor megnyitott számlára múlt héten
Ezt egy jelképes zsebkendőben nyújtotta át Czapp lelkész a hálaadáson.
Fotó: Veres Nándor
„Egy épület feljavításában több lelki üzenet van, mint gondolnánk – mondta igehirdetésében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. – Elsősorban az, hogy mit hiszünk a jövőről, aztán az elődök válasza a kihívásokra, és az itt és most kell cselekednünk tudata.” Jeremiás prófétával vallja: A végső megoldás mindig Istennél van. Kántor Csaba esperes-püspökhelyettes azért imádkozott, hogy a gyülekezet közös ügyek iránti érdeklődése megmaradjon. Az egyházi elöljárók sok közösségnek kívántak ilyen tettekkel megvallott hitet, amit az áldozathozatal tart meg.
A gyönyörű műemlék templomban Kányádi György Attila helyi lelkipásztor köszöntötte az egyházi és világi elöljárókat, a testvértelepülési vendégeket, elszármazottakat és a nagygalambfalvi gyülekezetet. A nap ünnepélyességét a szentírási hívó gondolattal összegezte: Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk (Zsolt 126, 3). Egyedül övé a dicsőség!
Fotó: Veres Nándor
Szaniszló Elek gondnok felemlegette, amikor a javítási munkálatokon gondolkodtak, tudták, hogy nincs pénzük, de azt is, hogy az Úr csodásan működik. Az ismeretlenek, barátok anyagi, kézi és imasegítségét egyként megköszönte.
A templomi együttlét verssel, zenével folytatódott. Zsoltáréneklés és áldás után az ünneplők átvonultak a napokban térkövezett lelkészi lakás és a gyülekezeti ház udvarára, ahol a keresztúri zenészek fújtak toborzót.
Fotó: Veres Nándor
A 423 családból álló gyülekezet lélekszáma 925 – sorolta a lelkipásztor. A településen óvoda és 1–8. osztályos általános iskola működik. Az egyházi szolgálatokon kívül
köztük a szomszédos romatelepen élő gyermekek rendszeres felzárkóztatási programjának szervezését. Példaértékű a kapcsolat az egyház, az iskola és a polgármesteri hivatal között. „Együttes erővel igyekszünk programokat megvalósítani, és nagyon reméljük, hogy így jó hatást tudunk gyakorolni a település lakóinak lelki-szellemi fejlődésére. Az egyházi tevékenységek szinte szünet nélkül egész évben zajlanak, és programjaink zömét e gyülekezeti házban bonyolítjuk le” – összegezte a lelkipásztor.
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
szóljon hozzá!