Gyertyagyújtás a szegényekért

A Gyulafehérvári Caritas a többi romániai Caritas-szervezetekkel közösen az idén is megszervezi az Egymillió csillag a szegényekért nevet viselő kampányt november 12-én, melynek során 13 helyszínen gyertyákkal világítanak ki egy-egy közteret, a helyszínen begyűlt adományokból pedig rászoruló, szegény családok számára teszik szebbé a közelgő karácsony ünnepét. Idén nemcsak Gyergyószentmiklóson, hanem Gyergyóremetén is várják a segíteni vágyókat.

Csata Beáta

2011. november 09., 17:452011. november 09., 17:45

2011. november 13., 14:352011. november 13., 14:35

A tavalyi megmozduláson 1200 lej gyűlt össze Gyergyószentmiklóson

Amint azt az esemény honlapján közlik, a megmozdulás célja az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, ugyanakkor figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak érdekében. Gyergyószentmiklóson másodszor rendezik meg az Egymillió csillag a szegényekért akciót, ugyanis a tavalyi kezdeményezés sikeresnek mondható, hiszen akkor 1200 lej gyűlt össze. Ebből 28 szegény családnak tudtak 40 lej értékű élelmiszercsomagot juttatni. „Reméljük, hogy az idén legalább megduplázódik ez az összeg, mivel a rászorulók is egyre többen vannak” – tudtuk meg András Ildikótól, az akció gyergyószentmiklósi szervezőjétől, a Caritas munkatársától. Elmondta, szombaton 17 és 19 óra között a Művelődési Ház előtti téren kerül sor a megmozdulásra, ahová ezer gyertyával várnak minden jótét lelket. „Minden cseppet megköszönünk, az adomány lehet akár egy lej is, mindenki lehetőségének megfelelően segíthet a nélkülözőknek” – tette hozzá. A helyszínen urnák lesznek kihelyezve, azokba lehet tenni az adományokat. A jó szándékért cserébe mindenki gyertyát fog kapni, amit meggyújtva a megrajzolt Caritas-emblémát jelképező csillag alakzatban helyezhet el.

Mindenhol a közösség szegényeiért történik az összefogás

András Ildikó elmondta, ilyenkor a gondozottjaikra is gondolnak, de nemcsak rájuk, hanem minden szegény családra Gyergyószentmiklóson. Megjegyezte, a Caritas munkatársai minden területen találkoznak nélkülöző családokkal, olyan helyek is vannak, ahol még kályha sincs. Minden helyszínen a saját közösségük szegényeiért történik az összefogás, így Gyergyóremetén is az ottani szegényeket segítik, a helyszínen 300 gyertyával várják a résztvevőket.

A Caritas munkatársa elmondta, azért is jelentős az akció, mert a szegények is érezhetik, hogy ők is fontosak, felfigyel rájuk a közösség. Szombaton 17 órakor lesz a gyülekezés a Művelődési Ház előtti téren, ahol Szilágyi Lőrinc örmény pap felszenteli a gyertyákat, majd Mezei János polgármester elmondja az eseménnyel kapcsolatos gondolatait. Az adományozást, gyertyagyújtást a Pacsirta ifjúsági együttes zenéjével teszik hangulatosabbá.

A nyugat-európai országokban több éves múltra tekint vissza a mozgalom, amely 1998-ban Franciaországból indult, és azóta egyre több helyszínnel bővül. Romániában harmadszorra rendezik meg. Az Európai Unió jóléti rangsorának valahol a végén szerepel Románia, a lakosság 23%-a, azaz hozzávetőlegesen 5 millió ember él a szegénységi küszöb alatt (az egy főre eső havi jövedelem 230 lejnél kevesebb).

Aki nem tud elmenni a megmozdulásra, segíthet a Caritas-szervezetek által létrehozott SMS-adományozási vonalon. Az adakozók minden egyes, a 859-es telefonszámra küldött üzenettel két eurót, azaz kilenc lejt adományozhatnak. A szám Vodafone, Orange és Cosmote hálózatokban működik november 1–14. között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Hónapok óta körözi a rendőrség a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Korábban is felmerült a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Gânj Emil neve rendőrségi nyomozás kapcsán: a 23 éves áldozat családja szerint a gyanúsított a fiatal nő egykori élettársa, aki idén februárban elrabolta a lányt és felgyújtotta a házat.

Hónapok óta körözi a rendőrség a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
2025. július 08., kedd

Oktatási miniszter: csökkenni fog az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

Oktatási miniszter: csökkenni fog az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán, mutatjuk a gyanúsítottat

Feltehetően szándékos gyújtogatás okozta a kedd reggeli mezőméhesi tűzesetet, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán, mutatjuk a gyanúsítottat
2025. július 08., kedd

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
2025. július 08., kedd

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével

A romániaiak 35,9 százaléka teljes mértékben elégedetlen Nicușor Dan eddigi elnöki tevékenységével – derül ki INSCOP Research felmérésének kedden közzétett adataiból.

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével
2025. július 08., kedd

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai
2025. július 08., kedd

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen

Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen
2025. július 08., kedd

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval

„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval