Az időpont már biztos, december 2–6. között rendezik meg a városnapokat Gyergyószentmiklóson. A rendezvénysorozat gerince is összeállt, a program véglegesítése viszont csak akkor történhet meg, ha a társszervezők javaslatai is ismertek lesznek.
Felújításra, restaurálásra pályáztak és kaptak támogatást a Szent Miklós római katolikus és örmény katolikus plébániák. A részleteket Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános és Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök ismertette Gyergyószentmiklóson.
Sárga kódjelzésű, csütörtök este nyolc óráig érvényes figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Intézet tizenkilenc megyére, köztük Hargita, Kovászna és Maros megyére is.
Megérkeztek Nepál fővárosába, Katmanduba kedden „a négyek”, akik Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek kívánnak emléket állítani a Kancsendzönga alaptáborában.
Több mint 600-an álltak sorba a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség épülete előtt már a hétvégétől, hogy az elsők között pályázhassanak. A Hargita megyének leosztott 927 ezer lejes keret azonban alig több mint 150 körüli kérvényezőnek elegendő.
Eddig is jellemző volt, de most még inkább ráerősítenek a Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál szervezői az esemény népi jellegére. Különleges alkalom lesz a hétvégi, hiszen jubilál a rendezvény.
Sűrű és eredményes idényt zárt a múlt hét végi kiállításával a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ. A kultúra több területét átfogó rendezvények, képzőművészeti táborok, kiállítások váltották egymást az év folyamán.
Ösztöndíjat hirdet a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Székelyföldön élő, iskolai és felsőszintű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára.
Bár az idei második külsős rendőrtoborzón több betöltésre váró helyet hirdetett meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság, mint tavasszal, az október hetedikei határidőig az első kiíráshoz képest kevesebben jelentkeztek.
Négy gyergyói fiatal indult hétfő délben Gyergyószentmiklósról a Himalájára. A Kancsendzönga alaptáborába igyekeznek, hogy táblát állítsanak Erőss Zsolt és utolsó mászótársa, Kiss Péter emlékére.
Körültekintés nélkül balra térő kerékpárost ütött el egy haszongépjármű hétfő délelőtt Gyergyóholló központjában.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Szörpök, lekvárok, zakuszkák, savanyúságok, fűszer- és gyógynövények, különleges készítmények, ötletek, receptek, praktikák cseréltek gazdát a gyergyószentmiklósi Ajándék, csere, kaláka csoport pénteki rendezvényén.
Az ötödik alkalommal megszervezett Hargita Megyei Gólyabálnak ismét Gyergyószentmiklós adott otthont szombaton. Az eseményen négy város gólyapárja szállt versenybe egymással. A közönség örömére hazai győzelem született.
A hagyományos magyar népi kézművesség értékeinek megmentését, a tudás átadását és továbbörökítését szolgálta a hétvégén Gyergyószentmiklóson lezajlott Hagyományőrzők találkozója.
A piac bejáratánál várta a bőség szekere, hogy a Gyergyószentmiklósi Őszi Gazdanapi Sokadalom látogatói megtöltsék minden jóval, és így a földek, kertek ajándéka a szűkölködőkhöz is eljusson.
Nem kapják meg idén sem a pedagógusok a szakmai fejlődésüket segítő 150 eurós támogatást. A szakkönyvekre, szakképzésre költhető pénzt 2014 novemberében osztották először, és úgy tűnik, utoljára.
Minden Hargita megyei igénylő megkapta idén a számítógép-vásárlási támogatást. A jogosultak többsége már be is váltotta az utalványt asztali számítógépre.
Különleges „gyárlátogatás” során kóstolhattunk bele egy mesterségbe: a csomafalvi, kőművesből lett kézműves csokoládékészítő, Sándor Szilveszter hívott meg.