Egész éjszaka sorban álltak, fagyoskodtak, hogy beírassák járműveiket

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Nagy hatással volt a regisztrációs díj eltörlése a Hargita megyei autóvásárlókra: az újítás bejelentésétől kezdődően több mint 50 százalékkal megemelkedett a külföldről behozott autók száma. Sokan több mint 12 órán keresztül, embertelen körülmények között egész éjszaka sorban álltak a mínusz 17 fokos hidegben, hogy beírassák külföldről behozott járműveiket.

Iszlai Katalin

2017. február 02., 10:292017. február 02., 10:29

A 102 különféle adó és illeték eltörléséről meghozott parlamenti döntés értelmében február elsejétől nem kell fizetni egyebek mellett a külföldről behozott gépjárművek hazai forgalomba helyezésekor regisztrációs díjat. Pangás jellemezte januárban a használtautó-piacot, és aki vásárolt, az is februárra halasztotta a gépkocsi beíratását. Szerdán reggel a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálatnál tapasztalt gépkocsi-beíratási rohamra azonban számítani lehetett: a Kossuth Lajos utcai helyszínen várakozók közül többen is azt mondták, tudatosan vártak, és a regisztrációs díj eltörlése miatt döntöttek úgy, hogy csak február elseje után nyújtják be az iratcsomót.

Szerdán reggel fél 7 körül érkeztünk az intézményhez, az ott várakozó több mint 100 személy hangulatára rányomta bélyegét az egész éjszakás sorban állás: egyiküktől megtudtuk, kedden délután 5 órakor érkezett, s az egész éjszakát a hidegben töltötte. Kiderült az is, hogy listát írnak, amelyre érkezési sorrendben kerül fel a várakozók neve, majd ennek alapján osztják ki a sorszámokat. Az egyik csíkszeredai várakozó a helyszínen elmondta, embertelen az, hogy délutántól kezdődően egész éjjel kint kell állni a mínusz 17 fokban, és nincs egyetlen mellékhelyiség sem, így mindenki ott végzi el a dolgát, ahol éppen sikerül.

„Délután fél öttől ott álltam a hidegben egészen másnap reggelig, amíg beengedtek, végül 11 óra felé végeztem az egyébként 10 perces elintéznivalómmal. Reggel hét óra után engedtek be a folyosóra, de ott is állnunk kellett még egy fél órát. Miután bementünk, a sorszámokat a lista figyelembevételével kiosztották, de ezzel is probléma van. Az autókereskedők írják össze a listát, vannak ők vagy tízen-tizenöten: már kora délután odaállnak, és felírják magukat elsőként. Ezzel az a baj, hogy mindegyiküknél van legalább tíz iratcsomó, és így nem elég, hogy egész éjjel várnunk kell a hidegben, utána még azt is végig kell várni, amíg ők azt a sok autót bejelentik. A listát pedig egész éjjel kétóránként felolvassák, és ha valaki például beül az autójába melegedni, és nem jelentkezik, kihúzzák a nevét. Ha feliratkoztál, nem szabad elmenni, ott kell állni. Annak természetesen nagyon örülök, hogy eltörölték a regisztrációs díjat, így több mint 400 lejjel kevesebbet kellett fizetnem” – magyarázta később telefonbeszélgetésünk alkalmával a csíkszeredai férfi.

Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője szerint is a nagymértékben hozzájárult az ügyintézők számának látható megemelkedéséhez a regisztrációs díj eltörlése. „Az utóbbi időben több olyan jelzést is kaptunk ügyintézéssel foglalkozó jogi személyektől, hogy egyre több kérés érkezik hozzájuk aktacsomók összeállításával kapcsolatosan. Délelőtt tizenegy óra körül már 80 jármű aktáját fogadtuk el, és további 40–50 személy volt előjegyezve. Az igénylők száma valószínűleg tovább fog nőni a következő időszakban, s minden autóroncsot be fognak hozni az országba. Az a 11 alkalmazott, aki a csíkszeredai irodánál dolgozik, nagyon le van terhelve. Kértük, hogy engedélyezzék további személyek alkalmazását, de ez sajnos nem történt meg. Tudunk arról, hogy az emberek előkészítenek egymás között egy ideiglenes listát. Amikor felkerülnek a váróterembe, a két biztonsági őr osztja ki a sorszámokat. A jóérzéssel azonban még problémák vannak, és amint megnyílnak az ajtók, mindenki rohan be, viszont ha ők megegyeznek abban a sorrendben, ami a listán szerepel, mi azt figyelembe vesszük, és aszerint osztjuk a sorszámokat.

Volt évekkel ezelőtt még egyszer egy olyan időszak, amikor eltörölték a díjakat, és akkor alkalmaztuk azt a módszert, hogy az egyik ablaknál fogadtuk a fizikai személyeket, a másiknál pedig azokat az autókereskedőket, akik több aktacsomóval érkeztek. Ezen a héten figyelni fogjuk az igénylők számát és azt, hogy hány dossziét tudunk feldolgozni, jövő héten pedig hozunk egy döntést, hogy miként tudjuk megnövelni a hozamot ezzel a kevés személyzettel” – emelte ki Pănescu.

Nem vállalják a sorbaállást

Mezei Attila, a csíkszeredai Car Cosmetic használtautó-kereskedés vezetője megkeresésünkre elmondta, szerinte is sokan idős, megbízhatatlan autókat hoznak majd be a módosításoknak köszönhetően. „Átíróirodánk is van, ahol teljes körű ügyintézéssel foglalkozunk, és januárban nagymértékben csökkent az igénylők száma, mindenki várta a februárt. Szerdán mi is beálltunk a sorba, és sikerült az aktacsomókat leadnunk. Az alkalmazottaimnak azonban megparancsoltam, hogy menjenek haza, és ne álljanak ott egész éjszaka, mert ez embertelen. Nem lehet ezt csinálni, és nem is vállaljuk, hogy egész éjjel ott álljunk, inkább kivesszük a nyári szabadságot februárban. Legutóbb ezeket az illetékeket két hónapnyi időre törölték el, és az emberek félnek, hogy most is ez lesz, így akinek volt lehetősége, most lépett. Az ügyintézésre valószínűleg tovább fog nőni az igény, az autóvásárlásra azonban szerintem nem, mert akinek eddig nem volt pénze, annak ezután sem lesz” – tette hozzá Mezei.

Orbán János, a Román Autófelügyelet (RAR) Hargita megyei kirendeltségének vezetője megkeresésünkre elmondta, tapasztalatai szerint a regisztrációs díj eltörlésének első bejelentésétől kezdődően több mint 50 százalékkal megemelkedett a külföldről behozott autók száma. „Elméletileg a két bevizsgáztató vonalunk kapacitása a külföldről behozott járművek esetében napi 30–35 jármű, most azonban naponta 60–80 járművet is megvizsgálunk. A személyzetnek túlóráznia kell ahhoz, hogy helyt álljon és ki tudja szolgálni az egyre növekedő igényeket. Kedden 74 jármű érkezett hozzánk első beíratásra, szerdán 73. Ezeknek a járműveknek a vizsgáztatása elég komplex, mivel ha valamit elnézünk, az büntetőjogi eljárással is járhat, így nagyon oda kell figyelni. Azt vettem észre, hogy most már a nagyobb hengerűrtartalmú autókat is hozzák, elkezdve a non-eurós járművektől egészen az EURO4-esig. Az megfigyelhető, hogy kevesebb az új jármű, rengeteg régit hoznak be, és míg idáig idegenkedtek a nagy köbcentis járművektől, most azokat is elkezdték hozni. Általában 20–25 autóból 5–6 műszakilag nem felel meg, így nem sikerül a műszaki vizsga, és amíg ki nem javítják az észlelt hiányosságot, addig nem kapnak törzskönyvet” – magyarázta Orbán János.

Máshonnan is idejönnek

Egyébként nem ez az első „roham”, voltak még hasonló időszakok, állítja az igazgató. Ám, teszi gyorsan hozzá, a RAR udvarán ennyi autót még soha nem látott. „Meg van határozva, hogy mekkora a befogadóképessége a bevizsgáztató vonalunknak, a call centernek köszönhetően azonban más megyékből is hozzáférnek ezekhez a helyekhez, és ahhoz, hogy ki lehessen elégíteni az igényeket, folyamatosan bővítenünk kell a helyek számát. Egyébként ez úgy működik, hogy a bukaresti központnál telefonon be kell jelentkezzenek az érdeklődők ahhoz a kirendeltséghez, ahová menni szeretnének. Országos szinten jól állunk, ugyanis sok helyen már átlepték a 30 napos várakozási listát, tehát csak egy hónap múlva tudnak időpontot foglalni az egyes kirendeltségeknél. Nálunk 2–3 hét ez az idő, azonban a lehetőségek függvényében próbáljuk emelni a helyek számát. Azt tartanám a legjobb megoldásnak, ha minden kirendeltségnél csak az adott megyéből származókat szolgálnák ki” – emelte ki Orbán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 20., hétfő

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából

Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából
Hirdetés
2025. október 17., péntek

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya

Tizenkilenc év kihagyás után ismét szüreti bált szerveznek Gyergyószentmiklóson. A rendezvény életre hívói fiatalok – többségük 16–20 év közötti –, akik szüleiktől hallották, hogy az ő fiatal korukban milyen jó hangulata volt ezeknek a báloknak.

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya
2025. október 17., péntek

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét

Néhány nap elteltével visszatért a Gyilkos-tóhoz az a medve, amely az elmúlt hétvégén riadalmat keltett az ott tartózkodók körében. A gyergyószentmiklósi önkormányzat a zernyesti medvemenhelyre szállíttatta az állatot.

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét
2025. október 15., szerda

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen

Gyergyószárhegyen idén is gazdag programmal várja a látogatókat a 18. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztiválra, mely a hagyományok, a kultúra és a gasztronómia jegyében zajlik péntektől vasárnapig.

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen
Hirdetés
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

Ditróban és Balánbányán is ajtókat kellett feltörniük kedden a tűzoltóknak, hogy bejussanak lakásokba, de már nem tudtak segíteni az ott talált személyeken. Az áldozatok 87, illetve 54 évesek voltak. Remetén lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.

Két embert találtak holtan egy nap alatt
Két embert találtak holtan egy nap alatt
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

2025. október 15., szerda

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán

A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán
2025. október 15., szerda

Gyergyószentmiklóson fáklyás felvonulással idézik meg az ’56-os forradalmat

Idén október 23-án rendhagyó, közösségi megemlékezést szerveznek Gyergyószentmiklóson. Fáklyás menet vonul a főtérre, transzparenseken jelennek meg az 1956-os, vagy akár a mai követelések.

Gyergyószentmiklóson fáklyás felvonulással idézik meg az ’56-os forradalmat
Hirdetés
2025. október 14., kedd

Uniós pályázatból fejlesztenék a Csíky-kertet Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli tanácsülésen szavazta meg Gyergyószentmiklós önkormányzata a Csíky-kert telekkönyvének megosztását, ami egy uniós zöldinfrastruktúra-fejlesztési pályázat előfeltétele. A cél a kert középső, mintegy 3 hektáros területének korszerűsítése.

Uniós pályázatból fejlesztenék a Csíky-kertet Gyergyószentmiklóson
2025. október 14., kedd

Istállót gyújthatott fel egy fiatal Maroshévízen, őrizetbe vették

Gyújtogatás miatt vettek őrizetbe egy maroshévízi férfit a rendőrök kedden.

Istállót gyújthatott fel egy fiatal Maroshévízen, őrizetbe vették
2025. október 12., vasárnap

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében

Egy sávon halad a forgalom a Gyilkos-tó bejáratánál, mivel fa dőlt az úttestre vasárnap délben.

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében
Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében
2025. október 12., vasárnap

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében

Hirdetés