
Fotó: Gecse Noémi
Elsősegélynyújtó versenyt tartottak csütörtökön a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában. Tizenkét Hargita megyei tanintézet képviseltette magát.
2017. február 02., 17:252017. február 02., 17:25
2017. február 02., 23:412017. február 02., 23:41
A versenyen öt csíkszeredai, öt székelyudvarhelyi és két gyergyószentmiklósi tanintézet általános iskolás diákjai vettek részt, ahol két csoportból, az 5–6. és a 7–8. osztályosok közül, két győztes csapat kerülhetett ki.
A vetélkedőn egy elméleti részt kellett megoldaniuk a gyereknek, emellett pedig szimultán vészhelyzetek ellátásában is bizonyítaniuk kellett. Utóbbi esetben égési sebeket kellett ellátniuk, alapszintű újraélesztést végezniük és nyílt töréseket is kezelniük kellett. A tanulókat a Hargita Megyei Mentőszolgálat, valamint az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki Fiókjának a munkatársai készítették fel – számolt be Péter Szilárd, a mentőszolgálat vezérigazgatója. A vetélkedőn az 5–6., illetve a 7–8. osztályosok csoportjában is a csíkszeredai József Attila Általános Iskola tanulói szerezték meg az első helyezéseket.
„Büszke vagyok a versenyen szereplő gyerekekre. Ha vészhelyzettel találkoznak, szakszerűen tudják hívni az egységes 112-es sürgősségi számot, és amíg a mentő megérkezik, megfelelőképp el tudják látni a sérülteket. Fontosnak látom, hogy fektessünk energiát a fiatalok elsősegélynyújtó tudására, hiszen sosem tudhatjuk, hogy ki, mikor találkozik egy vészhelyzettel” – emelte ki Péter Szilárd.
A döntőt megnyerő két csapat egy modern elsősegélynyújtó táskát kapott, amelyet használhatnak a tanintézeteken belüli sérülések ellátására, de kirándulások, túrázások alkalmával is. A verseny az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki Fiókja által a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott, majd sikeresen elbírált pályázata révén jöhetett létre.
A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
szóljon hozzá!