
Segítséget nyújtani a gazdáknak ahhoz, hogy munkájukat szakszerűen végezhessék, hogy minőségi termékeket állíthassanak elő – ehhez képzések, rendezvények sorával járul hozzá a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés ágazata. Vezetője és programfelelősei a sajtó előtt számoltak be a tavalyi megvalósításokról, idei tervekről.
2017. február 27., 18:082017. február 27., 18:08
2017. február 27., 18:282017. február 27., 18:28
„Elérkezett az az idő, amikor a székelyföldi gazda is igényes kell legyen elsősorban önmagával, de ugyanúgy gazdaságával szemben. Felelősségteljes melléállásra van szükség, főként, ha a tevékenység a megélhetést jelenti” – fogalmazott Kastal László, a Caritas Vidékfejlesztés igazgatója. Rámutatott, az intézmény információk átadásával, külföldi kapcsolatai bevonásával segíti a gazdákat az említett igényesség felismeréséhez, gyakorlatba ültetéséhez. Képzéseket, rendezvényeket tartanak rendszeresen, sok esetben külföldi szakemberek bevonásával.
A tavaly tartott képzéseken összesen 369 gazda vett részt. A tanfolyamok több témakörben zajlottak – volt fametsző, növénytermesztő képzés, az arra kíváncsiak megismerhették a szarvasmarhák szakszerű körömpucolását, mások a lótartás és patkolás tudnivalóit vagy a takarmánykészítés helyes módját sajátíthatták el. Istálló és állathigiénia, tej és tejhigiénia, fejőgéptisztítás témákban is zajlottak képzések, ugyanakkor a gyógy-, fűszer- és aromanövények termesztésével és a kenyérsütéssel is tanfolyam keretében ismerkedtek az érdeklődők. Méhész-, illetve sajtkészítő képzésekkel is szolgált az arra kíváncsiaknak a vidékfejlesztés.
„Nem engedjük el azok kezét, akik itt tanulják a sajtkészítés alapjait. Tavaly két alkalommal is haladó szintű tanfolyamot szerveztünk számukra. Ezek keretében svájci szakemberek értékelték ki a termékeket, adtak tanácsokat arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet jobbítani a minőségen” – mondta el Kémenes László, a felnőttképzések programfelelőse. Kitért a már több mint 25 éve zajló gyakornokképzésre is, amelynek keretében német nyelvtanítás zajlik a Szent Benedek Tanulmányi Házban, folytatásaként pedig a résztvevők bajor vagy svájci családi gazdaságoknál nyerhetnek betekintést a mindennapi teendőkbe. Tavaly 110 székelyföldi fiatal kapcsolódott be ebbe a programba.
Sikeres volt a diákok számára meghirdetett pályaorientáció program is, aminek keretében közel 300 tanuló ismerkedett meg a Vidékfejlesztésnél zajló tevékenységekkel, került közelebb ezáltal a mezőgazdasághoz.
Az idei tervekről szólva a programfelelős elmondta, továbbra is az igényekhez igazodva szerveznek újabb képzéseket vagy folytatják a korábbiakat. Két helyszínen már zajlik a fametsző képzés, szervezési fázisban tart a mezőgazdasági gépjavító, továbbá az állomány és állatfelismerő tanfolyam. Még a tavasz folyamán tartanak méhészképzést és sajtmustrát is szerveznek, az év hátralevő részében pedig további ismeretnyújtó programokra várják a gazdákat.
A rövidtávú tervek között egy látványsajtműhely berendezése is szerepel, amivel nem csupán a helyi közösséget, hanem a Gyergyószentmiklóson tartózkodó turistákat is meg szeretné célozni az intézmény.
Még áprilisban elindítják a falugazdász programot. Ennek keretében egy személy felméri a Gyergyói-medence településein lévő gazdaságokat, a gazdák nehézségeit, esetenként kéréseit. Ezeket adatbázisban összesítik annak érdekében, hogy kialakuljon egy reális kép a térség gazdaságáról, a gazdák igényeiről.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!