Több önkéntesre lenne szükség

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A gyergyószentmiklósi Családi Sportnapok alatt felállított sátornál nagyon sok érdeklődővel volt alkalmuk elbeszélgetni a jégpálya világítórendszerének cseréjére gyűjtőknek. A kezdeményezők célja elsősorban nem az volt, hogy a helyszínen minél több nyugtát megírjanak az összefogást támogatók számára (habár ilyen is akadt szép számmal), hanem hogy felhívják a figyelmet kezdeményezésükre. Azt tapasztalták, hogy igenis fontos szemtől szemben elmondani az elképzeléseiket az embereknek, mert a sajtóban, a Facebookon megjelentek alapján nehezebben „mozdulnak meg”.

Kertész László

2013. június 06., 17:382013. június 06., 17:38

2013. június 06., 17:472013. június 06., 17:47

A kezdeményező csoport szeretné, ha szélesedne azoknak a személyeknek a köre, akik aktívan részt vesznek az összefogásban, népszerűsítik azt. Várják tehát azoknak a sportszerető embereknek a jelentkezését, akik szintén fontosnak tartják a jégpálya, a hoki sorsát, és tennének is valamit érte a biztató szavakon túl.

Akik részt vállalnának a kezdeményezésben, jelentkezhetnek a gyergyószéki települések kábeltévé-képújságjában olvasható telefonszámokon, illetve a facebook.com/gyergyoijegpalya internetes oldalon, vagy a gyergyoijegpalya@gmail.com e-mail címen is felvehetik a kapcsolatot az összefogás elindítóival. Június 11-én 18 órától a Salamon Ernő Gimnázium dísztermében sor kerül a Progym éves közgyűlésére, ott is lehetőség nyílik az összefogás népszerűsítésére, a személyes találkozásra, a további tervek, teendők megbeszélésére.

Csalók kíméljenek!

A kezdeményezők tudomást szereztek arról, hogy az elmúlt napokban egy idegen személy a „jégpálya javára” gyűjtött adományokat az egyik gyergyószentmiklósi bevásároló központ parkolójában. Hangsúlyozzák, ők nem bíztak meg senkit ilyen jellegű kéregetéssel, s megkérnek mindenkit, ha hasonló, gyanús kéregetővel találkozik, aki „a jégpálya javára” gyűjtőnek adja ki magát, hívja fel a kezdeményezők egyikét: Bereczky Szilárd – telefon: 0744–617002, Antal Elemér – telefon: 0746–229922, Sándor Székely Ottó – telefon: 0746–043088.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés