Öt erdőtűz egyidőben

Kovácspéter, Csanód, Rezpatak, Pricske, Gyilkos tető – öt helyszínen égnek erdők, bozótosok, fenyőültetvények Gyergyószentmiklós közvetlen környékén. Önkéntesek, magánemberek, hivatásos tűzoltók, karasztrófavédelmisek, közbirtokosságok munkatársai, erdészek és mások immár egy hete éjjel-nappal a tűz megfékezésén dolgoznak.

Gergely Imre

2012. augusztus 26., 18:432012. augusztus 26., 18:43

2012. augusztus 26., 18:592012. augusztus 26., 18:59

Kedd óta szakadatlanul lángol az erdő Kovácspéterben, Sóvető és Oltfej környékén, a múlt hét folyamán keletkezett gyergyószéki erdőtüzek közül ez a legsúlyosabb. A tűzoltók immár öt napja küszködnek a lángokkal, voltak napok, amikor százan is. A hivatásos tűzoltók mellett a gyergyószentmiklósi önkormányzat egyes alkalmazottai, erdészeti dolgozók és mások is igyekeznek oltani a tüzet. Vasárnapig több mint százezer liter vizet hordtak ki és locsoltak a tűzfészkekre vagy parázsló csutakokra, de a nagy szárazság miatt az eloltott részeken is csak egy kis szélmozgás kellett, és máris gyúlt újra a tűz.

Amint azt Kibédi Szilárd, a gyergyószentmiklósi katasztrófavédelem illetékese elmondta, eddig mintegy hetven hektárnyi 15-20 éves ültetett erdő semmisült meg, viszont még így is örülhetnek, hiszen úgy tűnik, sikerült megakadályozni a lángok továbbterjedését. Az erdőrészek között kotrógéppel új utakat vágtak, árkokat ástak, elválasztva az égőt a még érintetlen területektől. Vannak ugyan még nagy erdős részek, amelyek égnek, ezeket locsolják, de a legfontosabb, hogy szemmel láthatólag nem terjed tovább a tűz. Ez sikernek számít, hiszen a tömött erdőségben Marosfőig minden megsemmisülhetne – mondják a tűzoltók.

A kovácspéteri lakók, erdőtulajdonosok szintén odaálltak segíteni a tűzoltást, ha mással nem is tudtak, akkor friss ivóvizet visznek a tűzoltásban dolgozóknak, Pál László vacsorát adott esténként a fáradt, éhes embereknek, és üzemanyagot is, hogy a munkagépeknek ne kelljen leállniuk. A kovácspéteri terület most állandó megfigyelés alatt van, az elválasztott területek belsejében, megközelíthetetlen helyeken ég néhány fa, mindenki abban bízik, hogy nem jön nagyobb szél, ami a lángok elterjedéséhez vezetne.

Lángok négy másik helyen is
 
Gyergyószék legtöbb településéről nappal látható, hogy füstöl a Pricske csúcsa, éjszakánként pedig a lángok is látszottak. A kereszt közelében több hektáron beerdősödött legelők, bozótos területek égtek. A gyergyószentmiklósiak mellett itt ditrói és szárhegyi önkéntes tűzoltók is dolgoztak, sok magánember segített. Vasárnapra sikerült megfékezni a tüzet, a területet felügyelik, nehogy újragyúljon.

Pénteken gyúlt ki a Rez-patak környéke. Itt két hektár ültetett erdő, valami egy hektárnyi „öreg” erdő semmisült meg. A patakból szivattyúzták a vizet, motorpumpa segítségével locsolják a területet, ezzel sikerült elérni, hogy a lángok nem terjednek tovább.

A Gyilkos-tetőn egy hónapja már pusztított a tűz, akkor eloltották, most ismét ugyanaz a terület ég. Több hektárnyi erdőről van itt is szó. Tűz volt Csanódon is, ezt szintén sikerült megfékezni.

Az elmúlt napokban tehát egyidőben öt helyen pusztítottak a lángok Gyergyószentmiklós körzetében. Az oltásban dolgozók a teljes kimerültség határán vannak. Amint megtudtuk, szerencsére senki nem sérült meg, de szinte mindenki kisebb füstmérgezést szenvedett.

A tüzek okát csak sejtik a hatóságok, tettes nincs, így bizonyíték sem lehet, de tény: mindegyik égő erdőrész közelében vannak kokojzás területek, táborozó erdeigyümölcs-szedők, akik tüzeket is raknak...

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés