
Fotó: Baricz Tamás Imola
Gyergyószentmiklóson rendhagyó módon emlékeztek a költészet napjára, Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet, a gimnáziumban pedig saját alkotásokkal, megzenésített versekkel ünnepeltek.
A költészet napja az alkotás napja is volt a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. Az iskola dísztermében tartott április 11-i verses-zenés műsor egyszerre hagyományos és rendhagyó is volt. József Attila alkotásai biztosították a keretét, de ötletét a Kreatív Irodalmi Műhely pályázata adta. Az irodalmi kreativitás zenei kreativitással egészült ki, a IX-XII.-es fiatalok saját alkotással, átírással és általuk megzenésített versekkel is pályáztak. A költészetnapi műsorba a legjobb alkotások, pályázatok kerültek be. Kastal Otília magyar és Korpos Szabolcs zene szakos tanárok egyengették a fiatalok előadását.
Villámcsődületet is tartottak
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet hétfőn, a déli órákban. A kórus megzenésített verseket adott elő, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér és Moșu Norbert-László színművészek pedig egy-egy verset szavaltak el a költészetnapi rögtönzött előadáson a városközpontban, a Szent István-téren és a művelődési házzal szemközti parkban. Az eseménnyel a kultúra, a költészet és a versek fontosságára kívánták felhívni minél több ember figyelmét. „Azért választjuk az előadás ezen formáját, mert olyanokhoz is elérhet az üzenet, akik általában nem vesznek részt kulturális eseményeken. Ha csak egy gondolatot indít el az emberekben a rövid műsor, már elértük a célunkat” – mondta lapunknak Fórika Sebestyén, a szervező művelődési központ vezetője.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!