
A Gyergyói-medence Pszichopedagógiai Munkaközössége március 27-28-a között szervezi meg negyedik alkalommal az immár hagyományosnak számító pályabörzéjét, amely révén a pályaválasztás előtt álló diákok számára szeretnének megfelelő információt, tájékoztatást nyújtani különböző szakmák világáról. Idén a két nap alatt több mint 80 szakember 30 szakterületről tart tájékoztatást a végzős diákok számára.
2012. március 21., 18:192012. március 21., 18:19
2012. március 21., 19:262012. március 21., 19:26
A Gyergyói-medence iskoláinak pszichológusai, szociálpedagógusai és gyógypedagógusai szervezésében és lebonyolításában zajló rendezvény célja, hogy a gyergyószéki VIII., valamint a XI-XII. osztályos diákok számára megfelelő információt nyújtson, tájékoztasson különböző szakmákról. A hiteles és pontos tájékoztatás érdekében március 27-én és 28-án több mint 80 szakember közel 34 szakmakategórián belül tart előadásokat az érdeklődőknek. A rendezvénynek, mint minden évben, a Fogarassy Mihály Általános Iskola nyújt otthont, öt tantermében párhuzamosan fognak zajlani a börze mindkét délutánján az előadások. A meghívottak különböző szakmák bemutatása mellett tájékoztatják a résztvevőket a szükséges képesítésekről és elhelyezkedési lehetőségekről, ugyanakkor ismertetik azokat a követelményeket, amelyek az adott pályára való alkalmasságot jelentik. A szakmai tájékoztatók során a diákokban felmerülő kérdésekre is válaszolnak a szakemberek.
A pályabörze keretében olyan szakterületeken belül tartanak előadásokat, mint az egészségügy, média, művészetek, vendéglátóipar, élelmiszeripar, szépségipar, informatika, oktatás, jog, sport, de nem marad ki a különböző szakmunkák (ács, asztalos, kőműves), gazdasági szakok (könyvelő, pénzügyi szakember), szociális szakmák (pszichológus, gyógypedagógus), mérnök szakmák bemutatása sem. Ezenkívül szó lesz a történész, néprajzkutató, topográfus, idegenvezető szakmákról is.
A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
szóljon hozzá!