
A budapesti Millenáris Parkban május 1–3. között kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.
2015. május 06., 17:042015. május 06., 17:04
A Székely Fesztiválon bemutatkozott Hargita, Kovászna, Maros megye, valamint olyan magyarországi szervezetek, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.
A három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, örül, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartanak Budapesten. Az első alkalommal megszervezett budapesti Székely Fesztiválon több gyergyószéki, szentmiklósi is jelen volt. A Millenárisban kiemelt programnak számított a gyergyóiak közreműködésével készült töltött káposzta megkóstolása. „Ennyi ember egy sorban sohasem állt töltött káposztáért” – mondta Bajkó László.
Az önkormányzati képviselő elmondta, a Gyergyószentmiklós és környéke kikapcsolódási lehetőségeit bemutató turisztikai hívogató is az érdeklődők kezébe került, a stand hátterében a Gyilkos-tó látképe állt kedvcsinálóként. „A felhívásra tizenhét turisztikai egység jelentkezett, így az önkormányzat turisztikai irodájával közösen összegyűjtött szórólapokat, reklámanyagokat tudtunk a fesztiválra vinni, és mind egy szálig ki is szórtuk azokat. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a fesztivált azoknak szervezték, akik érdeklődnek Székelyföld iránt. Sikeresnek véljük a részvételt, hiszen azok az információk, melyeket asztalra tettünk, értő emberek kezébe kerültek. Alig telt el pár nap, és már vannak visszajelzések, érdeklődnek a fesztiválon kapott szórólapok alapján a turisztikai egységek ajánlatai iránt” – közölte Bajkó László. Hozzátette: „Nagyon fontos a turisztikában gondolkodóknak az ilyen fesztiválokon, rendezvényeken való részvétel, az eredményt tekintve a szórólapok előállítására fordított anyagiak eltörpülnek, megéri a befektetés, hiszen ez a jövő. A közeljövőben egy kimutatást szeretnénk készíteni, felmérni a Székely Fesztiválon való szereplés hozadékát. Ugyanakkor a turisztikában érdekeltek szakirányú képzését, felvilágosítását is nagyon fontosnak tartom.”
A háromnapos rendezvény- és vásári forgatagban termelők és kézművesek egyaránt kínálták portékájukat eladásra, kóstolásra, székely termékek, helyi sajátosságok és népi kincsek, értékek kapcsán is hangzottak el előadások, beszélgetések. Többek között a gyergyószentmiklósi Székelyfalat, Páll Etelka gyapjúfestékesei, Gáll Erzsébet termékei, a tekerőpataki Bálint-sajtosok iránt is nagy érdeklődés mutatkozott.
A főszervezők elmondása szerint folytatás mindenképpen lesz. Remélhetőleg a Székely Fesztivál is hozzájárul ahhoz, hogy helyi szinten nagyobb együttműködésre sarkallja a különböző turisztikai szolgáltatókat, ötleteket ad a hathatós kínálati csomagok összeállításához.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!