
Fotó: Mihály Csaba
Nyolcadik alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót a Gyulafehérvári Caritas az egyházmegye több településén.
2016. október 12., 20:052016. október 12., 20:05
2016. október 13., 18:132016. október 13., 18:13
A már hagyományosnak számító jótékonysági akciót tavaly húsz helyszínen, több mint 5000 személy részvételével szervezték meg, a kihelyezett perselyekben pedig 40 ezer lejt meghaladó gyűlt össze.
Idén október 14-én, pénteken 18 és 20 óra között szervezik meg az akciót, Csíkszéken két helyszínen, Csíkkarcfalva központjában és Csíkszeredában a Szabadság téren várják az adományozókat.
A Caritas hagyományos akciójába Gyergyószentmiklóson a művelődési ház előtt, Remetén a Cseres Tibor téren, Ditróban a Jakab Antal téren, Alfaluban a Millennium téren (itt 17 órától), Maroshévízen pedig a kultúrház előtt lehet bekapcsolódni.
Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc téren (Bethlen-negyedi park), Székelykeresztúron pedig a központban tartják meg a rendezvényt.
Több Maros megyei település közterén is meggyújtják a gyertyákat: Marosvásárhelyen a Színház téren, Marosszentgyörgyön a Szent György téren, Szovátán a Petőfi Sándor parkban (ingyenes autóbuszjárat indul 17:15-kor a Parajdi út megállóból), Erdőszentgyörgyön a művelődési ház előtt. Marosvásárhelyen a Koszika and the Hotshots zenekar is támogatja a rászorulókat, este 6 órától koncertezik a Színház téren, a hangosítást szintén adományként a Rabbit Sound biztosítja.
A rendezvény célja a rászorulók segítése, tavaly például az adományokból több nehéz sorban élő család és egyedül élő idős személy részére készítettek élelmiszercsomagokat. Bedő Krisztina, a szervezet kommunikációért felelős munkatársa érdeklődésünkre elmondta, nincs megszabva meghatározott összeg, mindenki annyit adományoz, amennyit szeretne.
„Jelképesen kapnak az adományozók egy gyertyát, amit egy előre megrajzolt mintára helyezve meggyújtanak, így kirajzolódik egy alakzat. A lényeg az lenne, hogy az említett alakzat minél nagyobb legyen, ez jelképezi az együttérzést a nélkülözőkkel” – tette hozzá Krisztina.
A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adományával láthatóan is fejezzék ki azt, hogy minden nehézség ellenére fontos számukra a közösségük, és törődnek a szegény emberek sorsával.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!