Évadot zárt, nyári képzésre készül a Szín-kron csoport. A gyergyói diákszínjátszók aradi és marosvásárhelyi kollégáikkal együtt vesznek részt a Csalamádé névre keresztelt táborban. A munkás három hét végtermékét előadások sorozatán mutatják majd be.
2014. július 22., 19:202014. július 22., 19:20
2014. július 22., 20:132014. július 22., 20:13
A Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál jelentette az évad végét a Szín-kron csoportnál, a rendezvény keretében mutatták be ugyanis ebben az évben utoljára A vers a mi zenénk című zenés-verses összeállítást. A produkció egyébként másfél évig szerepelt a diákszínjátszó csoport műsorán, az eltelt évadban itthon többször is előadták, Marosvásárhelyen kétszer mutatták be.
A vakáció idején is lesz tennivalójuk a szín-kronosoknak: háromhetes tábor keretében fejlesztik készségeiket. Az augusztus 4-én rajtoló rendezvény a Csalamádé nevet kapta. „Akár a vegyes savanyúság: több településről érkező résztvevőkkel, különböző helyszíneken való állomásozással, több fellépéssel” – magyarázta Kolozsi-Borsos Gábor színművész, a Szín-kron csoport vezetője. Elmondta, a gyergyói diákszínjátszókhoz aradiak és marosvásárhelyiek csatlakoznak.
A Szín-kron csoport tavalyi, sikeres nyári tábora adta az ötletet, hogy hasonlót rendezzenek, ennek alapján született meg az az összefogás, ami lehetővé tette az idei, nagyszabású rendezvény megszervezését. A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ karolta fel a diákszínjátszó csoport ötletét, Hargita Megye Tanácsánál sikeres pályázott a táborra. A partnerek sora a Figura Stúdió Színházzal, Csíkcsicsó önkormányzatával, az aradi Kölcsei Színpaddal, a marosvásárhelyi Artecotur Egyesülettel, a nagyenyedi Mobis panzióval bővült ki, illetve a szín-kronos fiatalok szülei is támogatják a rendezvényt.
„Köszönettel tartozunk minden segítőnknek, nagy fába vágtuk a fejszénket, nélkülük nem boldogultunk volna. További támogatásokban is reménykedünk, ezúton is meg szeretnénk szólítani azokat a művészetpártolókat, akik akár anyagilag, akár a díszlet vagy a jelmezek előállításában tudnának segíteni” – mondta Kolozsi.
Rámutatott, a három város településeinek diákszínjátszóit összefogó esemény egyedinek számít, célja, hogy az azonos érdeklődési körű fiataloknak ismerkedési és közös munkalehetőséget teremtsen. Ismerkedésre egy hetük lesz a táborozóknak, a Csíkcsicsóhoz tartozó Csaracsó lesz a helyszíne az „összerázódásnak”. A következő állomás Gyergyószentmiklós, ahol egy hét alatt áll majd össze az a produkció, amelyről jelenleg csak annyit árulnak el a szervezők, hogy a társadalom, a pénz lesz a központi témája, illetve hogy a tábor utolsó hetében több helyszínen, összesen hét alkalommal fogják bemutatni.
A premiert a szárhegyi falunapi rendezvények keretében tartják, innen turnéra indulnak. Csíkcsicsótól Aradig összesen hét településen, közöttük Gyergyószentmiklóson is bemutatásra kerül a színjátszótábor végterméke.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.
Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.
Tudományos konferenciával emlékeznek meg az ereklyés országzászló mozgalom százéves évfordulójáról Maroshévízen. A rendezvény az országzászlók, világháborús emlékművek, katonai temetők és nemzeti emlékhelyek témakörét járja körül.
Idén is csatlakozik az Erdővidék Múzeuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. A tavalyi nagy sikerű gyógynövényes tematikát követve az idei program középpontjában ismét az erdővidéki gyógynövények és azok felhasználása áll.
Több mint 14 millió lejes beruházás küszöbén áll a gyergyószentmiklósi kórház, miután újabb uniós támogatást nyert el. Erről kedden reggel tartottak rendkívüli tanácsülést a városban, ahol egyhangúlag szavazták meg a költségvetés módosítását.
A Gyergyói-medence két településén is vidám falunapok zajlanak a héten. Gyergyóújfalu már pár napja belekezdett az ünneplésbe, Güdücön pedig július első hétvégéjén tartják a hagyományos búcsús rendezvényt.
A Figura Stúdió Színház 40. évadának célját nem egy megemlékezés képezte, hanem a múlt, a jelen és jövőbeli alternatívák bemutatása. A különleges év után érdekesnek ígérkezik a következő is. Jön a Kollokvium, és Bocsárdi László visszatér rendezőként.
Ditró és Orotva, valamint Gyergyócsomafalva is színes falunapi programokkal várja a helyieket és az odalátogatókat a hétvégén. A rendezvénysorozatokban közös, hogy minden korosztálynak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.
szóljon hozzá!